Létrehozva: 2015.10.20.

Kimerült vagy? Ezért vigyázz a kávéval!

Ebben az idõben joggal panaszkodsz a fáradtságra. De kávéhoz még így is csak óvatosan nyúlj!

Hideg reggelen, szakadó esőben az embernek még felkelni sincs kedve, nem csoda hát, hogy kimerültnek és fáradtnak érzed magad. Fontos viszont, hogy figyelj oda, mit és hogyan teszel ebben a levert állapotban. Elmondjuk, mit kerülj és hogyan!

Kemény edzés

Időpocsékolás kemény edzésbe kezdened, amikor alig állsz a lábadon a fáradtságtól. Lehet, hogy büszkeséggel fog eltölteni: túlléptél a korlátaidon, de valójában sokkal kevésbé fogod hatékonyan végezni a mozgást, mint ahogyan szeretnéd. Cserébe viszont másnapra sem fogod tudni összeszedni magad. Érdemes inkább olyan edzést választanod, mint a könnyű kardió, például gyaloglás vagy biciklizés.

Többszöri kávézás

Kézenfekvőnek tűnhet, hogy kimerültség ellen igyál még egy újabb csészével, de valójában csak csapdába sétálsz. A koffein felezési ideje nagyjából 5 óra, ami azt jelenti, hogy a kávé elfogyasztása után 5 órával már körülbelül a felét érzed. Ilyenkor könnyű a délutáni kávék után nyúlni, csakhogy ezek hatása órákkal később, vagyis este még mindig a szervezetedben marad. Erősen befolyásolhatja tehát ez az elalvásodat, mely a következő napra csak még halmozottabb kimerültséget okoz. Délutáni kávédat cseréld inkább borsmenta teára, mely stimulálja az agy ébrenlétért felelős területét.

Rövid szundi

A pihenő kiváló ötlet, de csak akkor, ha a helyes módját választod. A tökéletes délutáni szundikálás nagyjából 20-30 perc, méghozzá olyan korai órában, amennyire csak lehetséges. Ez elegendő a szervezet számára, hogy új erőre kapjon, ugyanakkor nem veszélyezteti az esti elalvást.

Gyorsételek

Tanulmányok bizonyítják, hogy kialvatlanul sokkal inkább vágyunk zsíros, magas kalóriatartalmú ételekre, nehezebben állunk ellen a gyorséttermeknek. Ezek gyors boldogságot és energiát adnak, hatásuk viszont mélyrepüléssel el is múlik, nem beszélve arról, hogy egészségtelenek.

origo.hu

Orbán Viktor telefonon tárgyalt az ukrán elnökkel

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

ripost.hu

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van