
Anyósa tette bele az ideget a kismamába: van megoldás?
Hiába a jó szándék! Egyoldalú döntésével az anyósa tette bele az ideget a menyébe.
Anyósa tette bele az ideget abba a fiatal nőbe, aki élete legszebb időszakát kellene, hogy megélje, miután férjével első közös gyermeküket várják. A csöppség januárban érkezik és mindenki nagyon izgatott – beleértve a nagyszülőket is. A probléma csak az, hogy a nő anyósa azzal fejezi ki a lelkesedését, hogy állandóan vesz valamit a kicsinek: kiságyat, babakocsit, autósülést. Az ő családjukban ugyanis ez a szokás. Nem is lenne ezzel semmi baj, he nem gondolná úgy, hogy ezeket a kiadásokat a jövendőbeli nagyszülők közösen és felesben állják. Csakhogy a kismama anyukájának nincs arra pénze, hogy ezekbe mind ilyen feltételekkel beszálljon.

Az anyósom úgy gondolja, hagyomány, hogy a nagyszülők intézik, de az én szüleim nincsenek olyan helyzetben, hogy több száz fontot költsenek ezekre. Érzem, hogy anyukám emiatt egy kicsit feszült. Mondtam neki, ne aggódjon, majd kitalálok valamit, hogy az anyósom visszavegyen
– osztotta meg névtelenül online aggodalmát az elkeseredett kismama kiemelve, ő a férjével együtt boldogan megvesz minden nagyobb dolgot gyermeküknek, a nagyszülőknek bőven elég lenne akkor ajándékot adni, ha már a kicsi megszületik.
Anyósa tette bele az ideget: ezért
Az anyósomék jóval tehetősebbek, mint a szüleim, így nekik nem jelent gondot babakocsit, kiságyat, autósülést vagy valami ilyesmit venni. Nagyon rosszul érzem magam, hogy anyukámat ilyen helyzetbe hozták, és bárcsak előbb megbeszélte volna ezt velünk az anyósom, mielőtt bármit mondott volna neki! Nem szeretnék senkit megbántani vagy zavarba hozni, ezért nagyon örülnék pár ötletnek, hogyan kezeljem ezt!
– fogalmazott a leendő anyuka, aki nem maradt tanács nélkül.
Nem neked, hanem a férjednek kellene szólnia az édesanyádnak. Nem kell túl bonyolítani, csak annyit mondjon el neki, hogy nem szeretnétek anyagi nyomást helyezni a szüleidre, hogy ilyen drága dolgokat vegyenek, mert ti már előre megterveztétek, hogy megveszitek ezeket. Elmondhatja azt is, hogy jobb, ha a nagyszülők egy különleges ajándékot választanak, amikor a baba megszületik, ami sokkal többet fog jelenteni, mert ők maguk választották ki. És finoman jelezheti, hogy a jövőben jobb lenne, ha minden ilyen ötletet előbb veletek egyeztetne
– szól a szakértői tanács, melyet a Mirror osztott meg.




