RETRO RÁDIÓ

"Elválunk a férjemmel, mert dühöng, hogy csak lányaink vannak"

P. E.
Szerző
P. E.
Létrehozva2023. 11. 25. 17:15

Három lányuk született, a férj pedig elviselhetetlenül bánik velük, mert ő igazából fiút akart.

Egy nő elválik a férjétől, miután a férfi bevallotta, ő igazából fiúgyereket akart és egyáltalán nem örül a hármasikreknek, akik lányok. Az édesanya úgy érezte, ilyen körülmények között nem szeretné felnevelni a gyerekeit.

válás
Fotó: Pexels

Oda és vissza voltak a boldogságtól, amikor kiderült, gyermeket vár az asszony, aki fiú lett volna. Azonban tragédia történt és halva született a baba. A férj igazi természete már ekkor megmutatkozott, ugyanis a letargia helyett haragra gerjedt, azt mondta, ő mindenáron fiút szeretett volna. Akkor is dühöngött, amikor kiderült, hogy a felesége hármasikreket vár és mind a három kislány. Akkor úgy fogalmazott: az asszony adhatott volna neki legalább egy fiút, ha az előzőt megölte.

A megdöbbentő esetről az asszony a Redditen számolt be, ahol elmondta azt is, a testvéréhez szeretne költözni, mert nem akarja, hogy a lányai életét megkeserítse az apjuk.

"Megmutatta, milyen ember is valójában és nem akarok vele többé együtt élni vagy mellette nevelni a lányokat. A testvérem biztosított arról, hogy a férjével szívesen látnak minket" - írta a nő, aki csak Open_Breadfruit_5391-nek nevezi magát.

"Amikor a férjem hazajött a templomból és meglátta, hogy a cuccaimat összepakoltam, összetörte a telefonom. A sógorom állt ki értem és közölte vele, szívesen fizeti a terápiáját, mert nyilvánvaló, hogy nem tudta feldolgozni a kisfiunk elvesztését. Eljöttünk tőle és azóta meg se próbált keresni minket."

 

(via)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.