Létrehozva: 2020.01.15.

Az internet segítségével mentette meg nagymamája életét egy 9 éves fiú

Egészen elképesztő bátorságról tett tanúságot egy kisiskolás fiú, aki nem esett pánikba, és pontosan azt tette, amit tennie kellett a vészhelyzetben.

Szerző Gaál József

A Walesben élő 9 éves Kian Aliffe a YouTube-on tanultak segítségével mentette meg a nagymamája életét – írja a Daily Mail internetes kiadása.

A fiú épp az 51 éves Angela Jonesszal tartózkodott otthon, amikor furcsa zajokra lett figyelmes a fürdőből, ezért odarohant és benyitott a helységbe. Elsőre nagyon megrémült, ugyanis a vízben teljesen elmerülve találta meg nagymamáját, aki nem reagált semmire, de a szemei nyitva voltak – mint utólag kiderült epilepsziás rohamot kapott.

Szerencsére a fiú nem tétlenkedett és azonnal kiemelte nagymamája fejét, a kád vizet pedig leeresztette, hogy az idős nő véletlenül se merülhessen el újra. Ezt a módszert Kain egy YouTube videóból tanulta, amiben egy fuldokló kislány életét mentették meg hasonlóképpen.

Miután a nagymamáját már biztonságba tudta, a fiú átrohant a szomszédba segítségért, de mivel senki volt otthon, végül ő maga tárcsázta a segélyhívót. A mentők szerencsére hamar a helyszínre érkeztek és a nagymamát kórházba szállították.

A hírek szerint, ha a kisfiú nem cselekszik azonnal, akkor az idős nő akár maradandó károsodást szenvedhetett volna, rosszabb esetben pedig akár az életébe is kerülhetett volna az epilepsziás roham. Kian viszont helyt állt, így nagymamája teljesen fel fog épülni.

origo.hu

Veszélyjelzést adott ki a meteorológia: az ország nagy részében leszakadhat az ég

ripost.hu

Hoppá: több százezer forint borravalót adott T. Danny egy felszolgálónak - videó

borsonline.hu

Nagyon fontos közleményt adtak ki az Azahriah-koncertekről

ripost.hu

Nagy a baj! Mentőhelikopter szállt le az M0-ásra

magyarnemzet.hu

Verőcei hajóbaleset: ezekben hibázhatott a motorcsónak vezetője

ripost.hu

Újabb lehetetlen teszt: mindössze 1 százalék nem bukik el rajta

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 16.: a Vízöntő elemében van, a Rák menjen a saját feje után

ripost.hu

Nem hiszel a szemednek: világsztár mellett feszít PSG Ogli

ripost.hu

Ezt már nem lehet visszaszívni, lelepleződött Katalin hercegné titka

ripost.hu

Kiváló hírt kaptak az autósok, mutatjuk a részleteket

ripost.hu

Durván bekavar az univerzum, drámai fordulat jön 3 csillagjegy kapcsolatában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

CSALÁDOK

"Meghízott a feleségem a terhessége alatt, most már egyáltalán nem kívánom szexuálisan"

CSALÁDOK

"Hozzámentem egy 25 évvel idősebb férfihoz, de nagyon megbántam"

ÉLETMÓDI

Ezekből a könyvekből mind tanulhatsz valamit

ÉLETMÓDI

100 dollárt kérnek ezért a farmerért, nincs is anyaga!

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei