RETRO RÁDIÓ

Különleges koncertet adtak a Vatikánban

Létrehozva2019. 11. 09. 17:00

Nicola Piovani olasz Oscar-díjas zeneszerző volt a karmestere a szegényeknek rendezett koncertnek a vatikáni audiencia-teremben szombaton.

Az első sorokat a kerekesszékeseknek tartották fenn, de itt kaptak helyet azok a 75 és 90 év közötti idősek is, akik magányosan élnek Rómában. Mintegy 7 ezren vettek részt a koncerten

.

Immár hagyománnyá vált, hogy a Ferenc pápától a szegényeknek szentelt világnapon ingyenes koncert csendül fel a több ezres közönséget befogadó VI. Pál-teremben. A meghívókat az olasz főváros plébániái osztották szét, és szokás szerint ezen a vatikáni koncerten hajléktalanok, nehézségben élő családok, betegek, idősek és sorstársaik vehettek részt, akik egyébként ritkán kapnak lehetőséget hasonló kulturális élményre. A mindennapjaikat segítő szervezetek tagjai és önkéntesek kísérték el őket.

Ferenc pápa
Fotó: MTI

A színpadon az olasz Mozizenekar és a római egyházmegye kórusa lépett fel. Ferenc pápa 2015-ben vezette be a szegények egyházi világnapját, amelynek idei mottóját a Zsoltárok ihlették: „De ő nem feledkezik meg soha a szegényről, s aki bajban is remél, nem csalódik soha.”

A szegények világnapja alkalmából Ferenc pápa november 17-én misét mutat be a Szent Péter-bazilikában, amelyre a római, más olasz, valamint külföldi egyházmegyékből érkeznek majd a résztvevők. A mise után Ferenc pápa ünnepi ebédre várja őket a vatikáni audiencia-teremben. A szegények világnapján esedékes mise a mai Szombathelyen született Tours-i Szent Márton november 11-i, idén hétfőre eső ünnepnapját követi.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.