Létrehozva: 2017.06.30.

Ijesztő diagnózis, műteni kell az ismert magyar tévést

A TV2 sztárja nem tulajdonított nagy jelentõséget a problémának. Ebbõl lett a baj!

Két hét múlva kés alá fekszik Vámos Erika! A Több mint TestÕr egyik házigazdájánál orrsövényferdülést diagnosztizáltak az orvosok.

Bár évek óta küzd a panaszokkal, nem fordított nagyobb figyelmet a problémára. Mostanra olyan súlyossá vált a helyzet, hogy elkerülhetetlen az operáció.

„Gyakorlatilag nincsen baloldali orrlyukam. Annyira elgörbült már ott a csont, hogy az orvosom sem tudott megvizsgálni rendesen. A jobboldalon valamivel jobb a helyzet, de már alig kapok levegőt” – kezdte a %RIPOST%-nak Erika.

„Évek óta fennáll ez a probléma, de sosem foglalkoztam vele. Most már bánom."

Olyannyira rossz a helyzet, hogy altatni fognak, mert három helyen is el kell törni az orromat. Csak így lehet kiegyenesíteni az orrnyerget

– mondta a csinos tévés, akire az operációt követően hathetes felépülési idő vár.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott