Létrehozva: 2017.02.28.

Új botrány a baloldalon: Az MSZP-sek kifütyülték Juhász Péteréket

Juhász Péter annyira szívére vette a dolgot, hogy nyílt levelet írt a Magyar Szocialista Pártnak.

Úgy látszik, Juhász Péter nem képes elviselni ugyanazt, amivel ő szokott botrányos körülmények között megzavarni más rendezvényeket. Az aztán meg különösen fáj neki, hogy ha az MSZP egyik vezetője teszi ugyanezt. Mindez Dunakeszin, Juhász Péter pártjának rendezvényén történt.

A szocialisták sípokkal fütyülték ki az Együtt alapítóját, Gyurcsány egykori kabinetfőnökét, Szigetvári Viktort és a párt alelnökét, Hajdu Nórát. Lényegében botrányba fullasztották a rendezvényt.

Juhász Péter egy nyílt levélben szidta a magyar szocialistákat:

"Az MSZP nem képes tagjai sorából kivetni azokat a személyeket, akik a megújulás akadályai és ilyen módon a szervezet egésze nem képes a megújulásra. Ennek egyik példáját éppen most tapasztalhattuk meg. Pártunk választmányának elnöke, Szigetvári Viktor, alelnöke Hajdu Nóra és a Dunakeszi-Fót egyéni országgyűlési választókerületi szervezetünk vezetője, Szabó Mihály, valamint Vargha Nóra, pártunk tagja fórumot hirdetett Dunakeszire.

A rendezvényre számos helyi szimpatizánsunk érkezett, és a beszélgetés megkezdése után megjelent Fekete Zoltán, a választókerület MSZP-s vezetője 10-12 fő kíséretében, köztük egy helyben jól ismert fóti fideszes párttaggal.

Amikor Vargha Nóra, az Együtt tagja, fóti önkormányzati képviselő emelkedett szólásra, két olyan résztvevő, aki Fekete Zoltánnal közösen érkezett, sípot vett a szájába és megzavarta a rendezvényt. Az egyik ilyen sípos, szocialista aktivista fenyegetőleg közölte: a jövőben a kampány során minden olyan rendezvényt meg fognak zavarni, amelyen Vargha Nóra felszólal.

Juhász Péter fontosnak látta az is aláhúzni, hogy nem hajlandók közös listán indulni a szocialistákkal.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-