Létrehozva: 2018.04.22.

Temetőben jártunk: Rejtélyes idegen gondozza Fenyő János sírját

A 20 évvel ezelõtt meggyilkolt médiamágnást a Kozma utcai temetõben helyezték végsõ nyugalomra. Özvegye és gyermekei Amerikában élnek, de úgy tûnik, hogy valaki rendszeresen kijár Fenyõ sírjához.

Napok óta újra foglalkoztatja a közvéleményt Fenyő János 1998-as meggyilkolása, miután Gyárfás Tamást gyanúsították meg a merénylet megrendelésével. Az egykori úszóelnököt kedden kihallgatták, majd pénteken lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság ellene, nyomkövetőt kell viselnie. Fenyő és Gyárfás között szakmai és üzleti ellentét is volt, a gyanú szerint emiatt rendelte meg Gyárfás Portik Tamástól a gyilkosságot. Fenyő Jánost 1998. február 11-én, a nyílt utcán lőtte le Jozef Rohác, a gépfegyveres támadásban Fenyő az autójában szörnyethalt.

Letakarították a sírt, virág is van rajta

A korabeli beszámolók szerint rengetegen vettek részt Fenyő János temetésén, amit a Kozma utcai zsidó temetőben tartottak 1998 márciusában.

A‍ g‍y‍á‍s‍z‍o‍l‍ó‍ c‍s‍a‍l‍á‍d‍, a‍ m‍u‍n‍k‍a‍t‍á‍r‍s‍a‍k‍ és t‍i‍s‍z‍t‍e‍l‍ő‍k‍ s‍o‍k‍a‍s‍á‍g‍a‍ k‍í‍s‍é‍r‍t‍e‍ u‍t‍o‍l‍s‍ó‍ ú‍t‍j‍á‍r‍a‍ F‍e‍n‍y‍ő‍ J‍á‍n‍o‍s‍t‍, a‍ V‍I‍C‍O‍ R‍t‍. m‍e‍ggy‍i‍l‍k‍o‍l‍t‍ e‍l‍n‍ö‍k‍ét. Lőwy Tamás rabbi g‍y‍á‍s‍z‍b‍e‍s‍z‍é‍d‍é‍b‍e‍n‍ m‍é‍l‍t‍a‍t‍t‍a‍ F‍e‍n‍y‍ő‍ J‍á‍n‍o‍s‍t‍, a‍ c‍s‍a‍l‍á‍d‍a‍p‍á‍t‍, végső búcsút Ó‍v‍á‍r‍i‍ G‍y‍ő‍z‍ő‍ v‍e‍t‍t‍ tőle

– számolt be a Fenyő-cég, a Vico tulajdonában álló Népszava, mely Fenyő János búcsúztatásáról a család kérésére nem közölt képet.

A %RIPOST% a gyilkosság 20 éves évfordulója után látogatott ki a Kozma utcai temető D parcellájához, ahol egy sírban nyugszik szüleivel Fenyő János. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a szürke márványlap le lett takarítva és zsidó szokáshoz hűen köveket helyeztek el a gyászolók a sírkő mellé. Virág és mécses is díszelgett a nyughely mellett, ami viszont azt jelenti, hogy valaki rendszeresen kijár Fenyő János sírjához…

Ki lehet a rejtélyes idegen?

A %RIPOST% megkérdezett egy gondnokot, aki épp egy temetést készített elő Fenyő János sírja közelében. Lapunknak megerősítette, hogy szokott egy középkorú nőt látni Fenyő nyughelyénél, ám nem tudja, hogy kicsoda.

Nem mondanám, hogy nagy a sürgés-forgás, de valóban valaki gondozza a sírt. Látja, egyre több a kavics és virág is van rajta. Pont most esett ilyen poros eső, de valaki a napokban letakarította a sírkövet

– mondta a %RIPOST%-nak a gondnok, aki úgy tudja, hogy nem Fenyő rokonai járnak ki rendszeresen.

Fenyő János özvegye és gyermekei ugyanis Floridában élnek és több éve nem jártak Magyarországon. A tanúvallomások szerint két szeretője is volt Fenyőnek, épp egyikükkel beszélt telefonon, amikor a halálos lövéseket kapta.

Vajon ő lehet a rejtélyes idegen, aki Fenyő sírját gondozza?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-