Létrehozva: 2018.07.05.

Fejlemény a pedofil tatabányai hitoktató ügyében: súlyos, ami kiderült

A hitoktató korábban már volt börtönben, mert molesztálta nevelt fiát. Ezek után mégis taníthatott általános iskolás gyerekeket.

Nem csitul a botrány a molesztálással gyanúsított tatabányai hitoktató körül, aki úgy férkőzhetett általános iskolás gyerekek közelébe, hogy korábban csaknem hét évet töltött börtönben, mert hosszú időn át fajtalankodott hatéves nevelt fiával.

A Bors kiderítette, hogy az oktató ezek után miképp kaphatott engedélyt a tanításra. „Az egyes plébániák plébánosai választják ki azon hitoktatókat, akiket mind szakmai, mind pedig erkölcsi szempontból alkalmasnak találnak az oktatási feladat ellátására. Ahhoz, hogy egy hitoktató a Székesfehérvári Egyházmegye területén hitoktatási tevékenységet végezzen, szükséges még a mindenkori megyéspüspök által kiadott hitoktatási engedély” – közölték az érintett egyházmegyétől. A tatabányai plébános pedig korábban azt mondta, hogy nem tudott B. R. előéletéről.

„Csak olyan személyt lehet hitoktatóként alkalmazni, aki erkölcsileg feddhetetlen, amennyiben bárminemű kétely merül fel a keresztény erkölcsiségét illetően, azonnal kivizsgálják az ügyet, alkalmatlanság esetén haladéktalanul visszavonják a hitoktatási engedélyt” – tették hozzá levelükben.

B. R. jelenleg előzetes letartóztatásban van, a hétvégén döntenek a további sorsáról. "Több levelet is küldött már, de még személyesen nem tudtunk beszélni. Azt írta, hogy jól van, de biztos nagyon megviseli ez az egész ügy" – mondta a lapnak néhány napja a hitoktató menyasszonya, aki kiáll mellette.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek