Létrehozva: 2017.03.25.

Steiner Kristófnak mennie kell Izraelből?

Kristóf elkeseredett szélmalomharcot vív az izraeli bürokráciával, mivel válása óta csak turistaként tartózkodhat az országban.

A minisztériumot látszólag az sem érdekli, hogy az újságíró-gasztroguru öt éve él hivatalosan Izraelben, és munkája kapcsán szorosan együttműködik az ország turisztikai hivatalával. Kristóf a csütörtöki, újabb sikertelen vízumkérelem után elhatározta: ha hétfőn sem jut dűlőre a hatóságokkal, összepakol, és még azelőtt elhagyja Izraelt, hogy kiutasítanák.

„Januártól gyakorlatilag turistaként élek itt, de ezt csak három hónapig tehetem meg. A válásom után minden módon megpróbáltam elintézni, hogy újra megkapjam a munkavállalói vízumot, de folyamatosan falakba ütközöm. Ma megint elutasítottak, és hétfőre kaptam új időpontot. Ha akkor sem járok sikerrel, feladom a küzdelmet és itt hagyom álmaim országát” – mondta lapunknak Kristóf, aki hónapok óta újra boldog szintén izraeli kedvese, Nimrod oldalán.

A férfi az ottani Nemzeti Színház színésze, így különösen nehéz számára a kialakult képtelen helyzet.

„Nimi azt mondja, hogy az ő otthona ott van, ahol én vagyok, de ez nagyon nehéz ügy, hiszen nem kérhetem tőle, hogy adja fel értem a színészi karrierjét, ami nagyon szépen alakul. Fogalmam sincs, mi lesz most…”– nyilatkozta a hivatalból kilépve a %RIPOST%-nak Steiner Kristóf.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin