Létrehozva: 2017.12.11.

Kiderült az igazság Stadler József eltitkolt menyasszonyáról

Stadler József halála elõtt mindenkinek húszéves szerelmérõl beszélt.

Egy tizennyolc éves pultos lányt szeretett Stadler József a halála előtt. Kiderült, a fiatal hölgy nem viszonozta az egykori milliárdos érzéseit, ám Józsi bácsi így is boldog volt. Plátói szerelme a sírig elkísérte, az utolsó pillanatig azt képzelte, egyszer összeházasodnak.

Mindenkit az orránál fogva vezetett Stadler József! Az egykori juhász halála előtt Akasztón fűnek-fának arról áradozott, hogy szerelmes, és hamarosan feleségül veszi húszéves kedvesét. Az üzletember korábban a Tényeknek is azt nyilatkozta: egy gyönyörű lány rabolta el a szívét. A helyiek már Stadler november 8-i tragikus agyvérzése előtt azt találgatták, ki lehet a titokzatos fiatal lány, de úgy tudjuk, halála után családtagjai is úgy vélték, a lánynál kell keresni Stadler végrendeletét. Most azonban kiderült az igazság: Stadler József egyik legjobb barátja a %RIPOST%-nak elmesélte, ki iránt táplált gyengéd érzelmeket a hatvanhat éves korában elhunyt üzletember.


"Jóska mindennap ugyanabban az időben jött be a pizzériába. Ugyanarra a székre ült le, és állandóan üzletelt. Halála pillanatáig nem állt le, folyton telefonált, és azon gondolkodott, miből csinálhatna pénzt”

– emlékezett vissza Krisztián, aki rengeteg időt töltött Stadler Józseffel, így jól ismerte szívügyeit is.


"Mindenki egy rejtélyes nő után nyomozott, pedig a lány, akibe Jóska szerelmes volt, az én előző pultosom volt. Zsanett még nem volt húszéves, alig múlt 18, amikor Jóska beleszeretett.

Mindennap elmondta neki, hogy milyen szépnek tartja, és lelkesen udvarolt, de a lány soha nem viszonozta az érzelmeit. Úgy fogalmaznék, hogy menekült előle.

A barátom részéről ez nem volt más, mint egy plátói szerelem, amit nem igazán akart elfogadni. Talán ezért talált ki történeteket is.  Egy soha be nem teljesülő vágy-
álom, amiről még a tévében is beszélt. Néha úgy érzem, Jóska egy álomvilágban élt, azt hitte, hogy a dolgok ugyanúgy mennek, mint a börtönévek előtt, pedig nem”

– mondta a barát, aki szerint volt idő, amikor a fia­tal lányok gondolkodás nélkül igent mondtak az üzletembernek.

Ha tudni szeretnéd mit szerettek a fiatal lányok Stadler Józsefben, a %RIPOST% napilap hétfői számában elolvashatod. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott