Létrehozva: 2017.03.18.

Ennyit spórolhatsz az illetékek eltörlésén

Húszféle illetéket és díjat töröltek el egyetlen törvénymódosítással, ami jelentõs megtakarítás mind a magánszemélyeknek, mind a vállalkozásoknak. Mutatjuk, mennyit spórolunk!

Szerző Ripost

A kormány szándéka az állami rezsicsökkentés második ütemével az, hogy olyan illetékeket és igazgatási szolgáltatási díjakat szüntessenek meg, amelyeket sok állampolgár és vállalkozás vesz igénybe – közölte a miniszterelnökség. A jogszabály megváltoztatása után összesen évente 10 milliárd forint maradhat az állampolgároknál és 4 milliárd vállalkozásoknál, mondta Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

A költségcsökkentésnek ezzel még nincs vége, a visegrádi országokban ugyanis jóval kisebbek az autósok terhei, mint nálunk, ezért a kormány most megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy ezeket is csökkentsék.

 

A módosítás után mostantól ingyenes

  • az anyakönyvi kivonat kiállítása (eddig 2000 forint volt)
  • a személyi igazolvány és a lakcímkártya igénylése (ha az ellopottat pótoljuk, akkor is; eddig ez 5000 forintba került)
  • a mozgáskorlátozott-igazolvány (eddig a pótlása 3100 forint volt)
  • az oktatási (diák- és pedagógus-) igazolvány (1400-3500 forintot kértek érte)
  • az értesítési cím bejelentésével kapcsolatos eljárás (300 forint volt)
  • a Magyarország területén kívül élő magyar állampolgárok címadatainak nyilvántartásba vétele
  • a 65. év felettiek útlevele (korábban akár 14 ezer forintot is elkértek ezért)
  • a CSOK igényléséhez szükséges egészségbiztosítási pénztári igazolás, évente kétszer (3000 forint volt az ára)
  • a fúrt kút létesítésének, átalakításának, megszüntetésének engedélyezése (5000 forintot kértek érte)
  • a szállásadói nyilatkozat kiállítása (ez 3000 forint volt eddig)
  • az igazságügyi szakértői névjegyzékbe vétel és a szakterület kiterjesztése iránti eljárás (7400 forintot kellett leróni)
  • a nem hiteles tulajdonilap-másolat lekérdezése, évente kétszer (1000 forint volt alkalmanként)
  • a telekalakítási eljárás (eddig 14 ezerbe került)
  • a vállalkozói igazolvány kiváltása (ez 3000 forint volt eddig)
  • a cégbejegyzés a kft-k, az egyéni cégek, a kkt-k és a bt-k esetében (cégformától függően akár 50.000 forint is lehetett ennek a díja)
  • Szerző Ripost

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Szétplasztikáztatta magát, és teljesen lecsúszott az egykori gyönyörű szexszimbólum - drámai képek

    origo.hu

    Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

    metropol.hu

    „Hú, de szép lány!” – Sydney van den Bosch exférjére is újra rátalált a szerelem

    hirtv.hu

    Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

    magyarnemzet.hu

    A Hertha már tárgyal Dárdai Pál utódjával, a berlini szurkolók kiakadtak

    origo.hu

    Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

    astronet.hu

    Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

    ripost.hu

    Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

    ripost.hu

    Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

    ripost.hu

    Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

    ripost.hu

    Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

    INSIDER

    Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

    INSIDER

    Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

    INSIDER

    A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

    INSIDER

    Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

    INSIDER

    A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

    INSIDER

    Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét

    INSIDER

    „Itt leszel a szívünkben örökké!” – rengetegen gyászolják a tragikusan fiatalon elhunyt Pál Tomit