Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2015.06.11.

Sarka Kata kockáztat a harmadik terhességgel

Sarka Kata egyre gyakrabban emlegeti, hogy szeretné, ha bõvülne a család. Hajdú Péter azonban teljesen elégedett a mostani felállással, hogy csak két gyerekük van. Kata viszont kitalált egy áthidaló, bár kissé kockázatos megoldást.

Bár Sarka Kata valószínűleg ki sem látszik a munkából, a június 21-én megrendezendő Magyarország szépe verseny miatt, mégis a Blikknek adott rövidke interjúból kiderül, hogy valami teljesen máson s töri a fejét. Sőt, mondhatni tudatosan készül ismét az anyaságra.

Igaz, férje Hajdú Péter teljesen elégedett azzal, hogy most csak két gyerekük van, Kata már a távolabbi jövőt tervezgeti. Úgy gondolja, csak akkor vállalja a harmadik babát, ha Noncsika és Dávidka leérettségiztek és máshova költöznek otthonról.  Ez persze nagyon távoli még, hiszen a kislány még csak most keztdi az általános iskolát. Egy biztos, Sarka Kata addigra már negyven felett jár. Ez pedig akárhogy is nézzük, meglehetősen kovkázatos, és ezt a két gyerekes édesanya is pontosan tudja. Nem véletlenül javasolják az orvosok ebben az életkorban a szigorú genetikai vizsgálatokat.

"Továbbra is szeretnék egy babát, Peti élvezi, hogy már túl vannak azon a koron, amikor minden lépésükre figyelni kell. Könnyű velük utazni, mert már önálló személyiségek, Noémi most kezdi az iskolát, már nagylányos szobát is kialakítottunk neki. Mikor Noémi nagykorúvá válik, és önálló életet kezd, én mindenképpen szeretnék egy újabb kisbabát.

Fontos, hogy megtartsam a kiváló egészségi állapotomat, megelőzzem a betegségeket, mert akkor már negyvenéves leszek, és olyankor már nagyobb a kockázat."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz