Létrehozva: 2018.04.27.

Hátborzongató dolog derült ki a TV2 sztárjának múltjából

A Nagy Duett versenyzõje korábban nem beszélt a különleges jelenségrõl.

Rippel Ferenc alig várta, hogy elkezdődjön A Nagy Duett, elmondása szerint Tóth Andi tökéletes partnere a TV2 színpadán. 

"Azt gondolom, hogy sokat tanulhatunk egymástól, az összhang is megvan. Andi nagyon tehetséges énekesnő, számomra pedig nem idegen a színpad és a nagyfokú koncentráció" – mondta a Lokálnak az artista, aki úgy érzi, nem mindennapi spirituális érzékenysége is segíti majd a műsorban.

"Az életemben mindig kulcsfontosságú szerepet játszott a spiritualitás. Édesanyám parapszichológusként kiskorom óta arra tanított, hogy fogadjam be az univerzum tanító energiáit, és törekedjek arra, hogy a test, a lélek és a szellem hármasa egységben legyen.

Munkám során mindez elengedhetetlen, hiszen ha csak egy pillanatra is elkalandozok, az végzetes lehet

– mondta lapnak Feri, aki kilencszeres világrekorderként a saját határait feszegeti, olyannyira, hogy egyszer még egy helikopterből is kiugrott.

A szakmámban minden egyes mutatvány óriási kockázatot jelent. Sokszor csupán egy századmásodpercen múlik az életem.

 "De ennyi tapasztalattal a hátam mögött és a hitemmel együtt nincs mitől tartanom. Egyszer például kiugrottam egy helikopterből, és csupán harmincöt méter és néhány tizedmásodperc választott el attól, hogy a Dunába zuhanjak. Az utolsó utáni pillanatban egy addig láthatatlan őrangyal „felém nyújtott” egy oszlopot, amelybe bele tudtam kapaszkodni, megúszva a becsapódást. Azóta hiszek az angyalokban és abban, hogy vigyáznak az életemre. Ez persze furcsán hangozhat, de aki élt már át hasonlót, az nagyon jól tudja, hogy miről beszélek. Egyszerre félelmetes és megnyugtató érzés belegondolni, hogy ennyi segítő vesz körül. Velük csak akkor találkozom, amikor égető szükségem van rájuk, de tudom, hogy valójában a nap minden percében ott vannak velem" – árulta el Feri, aki egy cseppet sem fél a haláltól.

"Számtalanszor rágódunk a megváltoztathatatlan múlton és aggódunk a még meg nem történt jövő miatt. Én igyekszem a jelenben élni, de tény, hogy olykor szükségem van egy kis létsíkváltásra. Ilyenkor képes vagyok kapcsolatba lépni az egy héttel, egy évvel vagy akár több évtizeddel későbbi önmagammal, és tanácsot kérni a jelenre nézve" – fejtette ki Feri, majd hozzátette: az aktuális teste, amelyben jelenleg éli az életét, idővel úgyis tönkremegy, elhasználódik.

Ha ez bekövetkezik, akkor sincs okom az aggodalomra, hiszen majd új formában ott folytatom az életet, ahol abbahagytam.

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő