Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.03.27.

Repülővel hozott vacsorát kívánós szerelmének Istenes Bence

A mûsorvezetõ összesen 957 kilométert utazott, hogy boldoggá tegye szíve hölgyét!

Csobot Adél kívánsága parancs Istenes Bence számára, aki képes volt majdnem ezer kilométert utazni azért, hogy boldoggá tegye szerelmét! A második gyerekével várandós énekesnő dönert szeretett volna vacsorázni, de abból is a legjobb fajtát, amit csak Berlinben árulnak. 

Bence repülőre szállt és Kölnből elrepült Berlinbe csak azért, hogy Adélnak valóra váltsa kívánságát, írja a Bors

"Köztudott, hogy a várandós nők óriási figyelmet és törődést igényelnek, Adél is. Amikor Nátánt vártuk, akkor például előfordult, hogy Adél elküldött egy nutellás fánkért, amiből az üzletben lévő utolsó darabot vettem meg. Utólag kiderült, hogy az pont nem az a fajta volt, mert a Nutella a fánk tetején volt és nem a közepében, ezen konkrétan majd’ elsírta magát. Akkor megtanultam, hogy amit megkíván, annak pont olyannak kell lennie, amilyet elképzelt. Próbálok mindent megadni neki" - mondta el a lapnak Istenes Bence. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel