Létrehozva: 2018.11.14.

Orbán Viktort ma reggel 8 óra 2 perckor lekapta egy lesifotós

A szemfüles és kéretlen fotós észrevette a dolgozószobája ajtaján kilépõ miniszterelnököt a Parlament erkélyén. De mi volt a kezében?

Szerző Ripost

A %RIPOST% szemfüles olvasóriportere ma reggel 8 órakor véletlenül pillantott fel a Kossuth téren az Andrássy szobor közelében a Parlament erkélyére, ahol éles szemmel észrevette és felismerte a miniszterelnököt.

Aki zakó nélkül, ingujjban, sőt feltűrt ingujjban olvasott valamit. Ahogy a lesifotós később kollégánknak telefonon elmesélte, "rezzenéstelen arccal" vette elő az Iphone-ját és megnyomta a gombot. Két fotót is készített, a kettő között hidegvérrel még rá is zoommolt a kora reggeli napsütésben szorgosan olvasgató Orbánra.

Aztán az alkalmi paparazzo - mondjuk így, magától értetődően - eljuttatta  a fotókat a %RIPOST% szerkesztőségébe az erre szolgáló applikáció segítségével. Tudott róla, hogy minden egyes képért 15 ezret  fizetünk így összesen 30 ezer forint üti a markát.

Utánanéztünk, reggel 8 órakor Budapest belvárosában 9-10 fok volt, a képeken úgy látszik, hogy a miniszterelnök ezt a "hideget" még ingujjban is könnyen elviseli.

Már csak egy kérdés maradt, vajon mit olvasott Orbán Viktor a novemberi "kora tavaszban"?

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-