HŰHA

Be­ke­mé­nyít a TV2, még bru­tá­li­sabb pálya várja a ver­seny­ző­ket

Mind­össze ki­lenc­ve­nen van­nak a Ninja War­rior kö­zép­dön­tő­jé­ben.
  • Szerző: Totti

A TV2 nagy sikerű műsorában most még keményebb pályát kell legyőznie annak, aki a végső győzelemre hajt. A bejutott az ötezer négyzetméteres akadálypályára, és kiderítette, melyek a legveszélyesebbek.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Tavaly nem avattak Ninját a műsor első magyar évadában. Így most érthető, hogy ha lehet, még nagyobb elszántsággal harcolnak a versenyzők. Idén még többen jelentkeztek, de a középdöntőkbe így is csak a legjobb kilencven juthatott be. Közülük is mindössze hárman képviselik a „gyengébbik” nemet. De ők mindent beleadnak, hogy megvédjék a nők becsületét. Ehhez viszont az ember tűréshatárait feszegető, brutális akadályokat kell leküzdeniük.

„Ezúttal a versenyzőknek kilenc akadályt kell teljesíteniük minél gyorsabban - mondta a -nak Losonczi László, a Ninja Warrior producere. - Mivel a 90 versenyzőből majd csak a legjobb 20 jut a döntőbe, itt már az időnek is nagy szerepe lesz. Az biztos, a nemzetközi csapat mindent megtett, hogy legalább olyan izgalmas, kemény akadályokat építsenek, mint minden országban, ahol megy a műsor!"

A pályával kapcsolatban is megtudtunk részleteket. A középdöntőben tényleg minden erejére szüksége lesz annak, aki szeretne bejutni a műsor döntőjébe. Minden elemnek neve van, az utolsót most is Pokoli toronynak hívják.

Az első akadály hasonló a selejtezőben látott "öt lépéshez"

– folytatta a producer. - De jóval nagyobbak a távolságok és már felfelé is ugrani kell, mégis ez a középdöntőbe jutott versenyzőknek rutin-feladat kell, hogy legyen. És innen csak egyre nehezebbek lesznek a feladatok. Jön a „mélyrepülés” és a „szívek hídja”, amiket az „inga” követ. Aki ezeken átjut, arra a „kifogás” vár. Erről annyit kell tudni, hogy a karokat igénybe vevő feladat, ami nagyon sok erőt ki tud venni a játékosokból. Ráadásul a kis rudak pakolgatása sem egyszerű úgy, hogy közben az egész testsúllyal meg kell tartanod, nagyon gyilkos akadály.”

És ha ezeken is túljutott a versenyző, szusszanásra sincs ideje. Az utolsó négy akadályra nem csak erőre és koncentrációra, de fegyelmezettségre is szüksége lesz a Ninja-jelölteknek.

Eközben a címlapon

„A „nagy fal”, a Ninja hágó” és a „rúdtánc” után most is az utolsó akadály a „Pokoli torony”. Ezúttal nem kézzel és lábbal kell felverekednie magát a versenyzőknek, hanem két gyűrű segítségével. Van egy speciális mozgás, amire, ha valaki ráérez, akkor könnyebben feljut és az egész testét bele tudja vinni, nem csak a karját. De nem egyszerű feladat, főleg úgy, hogy túl van az előző nyolc korántsem egyszerű akadályon, ahol azért a karokból jócskán kiment már minden erő. Azt gondolom, hogy aki a toronyba felmegy, az szinte biztosan a döntőben érezheti magát.”