Létrehozva: 2015.06.04.

Nagy változás jön, ezért költözik az arany?

Valamit tudhatnak az osztrák pénzügyérek, mert a központi bank azt tervezi, hogy a londoni trezorokból Ausztriába szállítják az ország aranytartalékának egy részét. Ilyen lépést egy állam akkor fontolgat, ha reális veszélynek tartja, hogy nem fér hozzá az aranyhoz. Németország és Hollandia is így döntött. Mi lesz itt?

Szerző László Béla

Az osztrák központi bank azt tervezi, hogy hazaszállíttatja aranytartalékának egy részét Londonból, miután számos bírálatot kapott amiatt, hogy a nemesfém-tartalék túl nagy része van a határon kívül – írja az MTI.

Az osztrák jegybank aranytartaléka 280 tonna. Tervek szerint 2020-ra az aranymennyiség 50 százaléka lesz Ausztriában, 30 százaléka Londonban, további 20 százaléka pedig Svájcban.

Jobb, ha itthon van

Ewald Nowotny osztrák jegybanki elnök a hírrel kapcsolatban elutasította azokat a feltételezéseket, hogy az aranykivonás valójában azzal a lehetőséggel függ össze, hogy Nagy-Britannia kilépne az Európai Unióból. Mint mondta, az aranytartalék egy részének hazahozatala egyfajta trend most a jegybankoknál.

A Bundesbank például 120 tonna aranyat szállíttatott haza tavaly külföldről és helyezett el saját trezorjaiban.
Németország aranytartalékának csak egy kisebb részét tartja belföldön, de egy két éve hozott döntés szerint 2020-ig a teljes nemesfém-tartaléka közel fele már Németországban lesz.

A teljes német aranytartalék mintegy 3384 tonna, a második legnagyobb a világon az Egyesült Államoké után.

 

Szerző László Béla

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-