Létrehozva: 2018.11.12.

Mentőcsapatok keresik az isaszegi baleset egyik túlélőjét

Továbbra sem találják Willow-t.

Szerző Ripost

Borzasztó baleset történt vasárnap az isaszegi Rákóczi utcán. Ahogy azt korábban a %Ripost% is megírta, két autó karambolozott frontálisan, amelyben egy férfi megsérült és egy 54 éves dányi nő életét vesztette.

A Police.hu információi szerint a két autó az isaszegi Rákóczi utcán, 7 óra 46 perckor, rohant egymásba. A baleset következtében az egyik autóba beszorult a nő, őt a gödöllői hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki, majd átadták a mentőknek, az életét azonban már nem lehetett megmenteni.

Az egyik autóban utazott egy uszkár jellegű, 1 éves Willow névre hallgató kutya is, aki a baleset miatt megrémült, majd a nádas irányába elszökött. A %Ripost% információi szerint először helyiek, majd állatvédők kezdték meg a keresését. Önkénteseket toboroztak, majd közösen kezdték meg az állat előcsalogatását, ám ideig nem jártak sikerrel. Az Uszkárokért Állat és Természetvédelmi Egyesület külön fényképes felhívással is keresi az állatot.

 

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Ezzel a három csodálatos épülettel ünnepeljük a műemlékvédelmi világnapot

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában

INSIDER

Elkezdték gyéríteni a szúnyogokat: itt már biztosan kevesebb a vérszívó!

INSIDER

Most érkezett: Beszorult világháborús gránátot találtak, azonnal rohantak a tűzszerészek