Létrehozva: 2018.08.24.

Megszólalt az édesanya: ezért keres interneten gyereket magának

Megszólalt a Ripostnak az az anyuka, aki az interneten keres örökbe fogadható kisbabát. Teljes nevét és arcát nem szeretné vállalni, mivel sok durva kritikát és támadást kapott bejegyzése miatt - igaz, kapott jótanácsokat is.

Kinga és a férje hosszú küzdelmek után jutott el odáig, hogy nyilvánosan segítséget kérjenek azoktól, akik nem tudják vállalni gyermekük felnevelését, és a születése után az ő javukra lemondanának kisbabájukról.

Túlvagyunk több inszeminációs és lombik kezelésen, ami lelkileg nagyon megviselt bennünket

– mondta el a Ripost-nak cikkünk megjelenése után Kinga. - "Ezután döntöttünk az örökbefogadás
mellett. Az átlagos várakozási idő 4-5 év, mi két és fél éve várunk. A
nehézségek ellenére a családunk mellettünk áll, nagyon sokat számít ez nekünk a férjemmel. Végső elkeseredésemben, segélykiáltásként tettem közzé a posztot, mert rengeteg újszülöttet hagynak ott a kórházban anélkül, hogy a szülők lemondanának a jogaikról, így viszont elveszik a lehetőséget tőlük, hogy örökbe adhatók legyenek. Pedig jobb lenne, ha szerető családban nőnének fel, nem intézetben. Nem hiszem, hogy hibát követnék el azzal, ha küzdök azért, hogy leendő gyermekünk boldog családban nőhessen fel, hiszek benne, hogy egyszer elérkezik a mi időnk is!"

S. Kingát a hasonló cipőben járó édesanyák támogatásukról biztosították. Magyarországon nem könnyű újszülöttet örökbe fogadni, mert egyrészről szigorú feltételeknek kell megfelelniük az örökbefogadóknak, másrészt nem adható örökbe az a gyermek, akiről a szülei nem mondtak le vagy bíróság nem fosztotta meg őket szülői jogaiktól, még akkor sem, ha a kicsi tartósan állami gondozásban van.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban