Létrehozva: 2019.06.07.

Váratlanul meghalt dr. Kamarás Péter sztárügyvéd

Felesége megerõsítette a Ripostnak a hírt: váratlanul elhunyt dr. Kamarás Péter ügyvéd tegnap este.

Tragikus hirtelenséggel, váratlanul elhunyt tegnap este dr. Kamarás Péter ügyvéd. Sokan a képernyőről ismerik őt - a Katalin bírónő című műsorból -, mások a lapok hasábjairól vagy közéleti műsorokból, hiszen gyakran kérdezték szakvéleményét, így többször nyilatkozott a Ripostnak is.

Dr. Kamarás Péter 1976-ban szerzett jogi diplomát az ELTÉ-n, majd a Fővárosi Főügyészség ügyészeként nagy jelentőségű büntetőperekben képviselte a vádat. Később tíz éven át újságíróként dolgozott, többek közt a rendszerváltáskor induló Pesti Hírlap külpolitikai szerkesztője volt. A kilencvenes években saját ügyvédi irodát alapított és ismét országos jelentőségű ügyekben vett részt, ezúttal már a védelem, vagy valamely polgári peres fél képviselőjeként. Haláláig tanított a Corvinus Egyetemen, 2003-ban tankönyvet is írt, címzetes egyetemi docensnek nevezték ki.

A nagyközönség széleskörű jogi felvilágosító munkája révén ismeri, számos országos lap és tévécsatorna kérte fel rendszeresen szakértőnek. 2016-ban megjelent Ügyvédnél vagyok! című könyve közérthetően, mégis szakszerűen igazít útba jogi kérdésekben. Németül, spanyolul és angolul beszélt. Híres volt sportszeretetéről, a Vasas drukkereként mindig ott ült a lelátón, és jogászként is képviselte a klubot.

A család később ad hírt arról, mikor vesznek tőle végső búcsút.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai képek a teherhajó által letarolt és összedőlt hídról

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-