tóth gabi
A mûvésznõ egyedül pakolta ki az utcára a holmikat, amik azonnal új tulajdonosra találtak. Történt azonban egy kis baleset! Több százezer forintot sikerült "elajándékoznia"!
Medveczky Ilona rendkívül precíz ember. Tavasszal a kertje miatt azonban annyi feladata van, hogy a fáradtság estére ledönti a lábáról. A minap is megállás nélkül dolgozott, majd nekiállt az évtizedek alatt összegyűlt, szükségtelen holmikat lomtalanítani.
"Egész nap virágokat, kaspókat cipeltem, ültettem, locsoltam, gyomláltam, és persze borzasztóan elfáradtam. Nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is kimerített a logisztika.
Így történhetett meg velem, hogy egy olyan kis szekrényt vittem ki az utcára lomtalanításkor, amiben a megtakarított pénzem volt. Körülbelül kétszázezer forint
– kezdte a %RIPOST%-nak a díva, aki próbálta menteni a menthetőt.
"Csak akkor jutott eszembe, hogy hibát követtem el, amikor ledőltem pihenni. Azonnal kirohantam az utcára, de a szekrény már nem volt ott. Kérdezősködtem, hogy látták -e, ki vitte el a ház elől a holmikat, de senki nem tudott semmit. Csak abban bízom, lesz olyan jólelkű a megtaláló, hogy visszajuttatja hozzám az összeget. De nem tudom, vannak-e még ilyen emberek" – mondta lapunknak Ilona, aki soha többé nem szeretne beszélni a történtekről, mihamarabb szeretné elfelejteni.