Létrehozva: 2019.03.30.

Kiderült, másodszor okozott súlyos balesetet Lovasi András

Nem a szerdai Dózsa György úti karambol volt az elsõ eset, hogy a Kossuth-díjas mûvész veszélybe sodorta embertársai életét.

Nem a szerdai Dózsa György úti karambol volt az első eset, hogy Lovasi András veszélybe sodorta embertársai életét. Életrajzi könyvében ő maga ismerte el: egy koncertről hazafelé tartva elgázolta egy orfűi rendőr lányát.

Úgy tűnik, Lovasi András nem tanult korábbi hibájából. A Kispál és a Borz egykori frontemberének már évekkel ezelőtt meggyűlt a baja a közlekedési szabályokkal. A 2014-ben megjelent önéletrajzi könyvében ő maga mesélt korábbi balesetéről, ami kis híján tragédiával végződött. A zenész  a Lovasi - Idáig tudom a történetet című kötetben bevallotta: egy koncert után ittasan ült a volán mögé, úgy próbált meg hazamenni Pécsről Orfűre. És bár kért maga elé egy felvezető autót, a falutáblát meglátva annyira felbátorodott, hogy lehagyta segítőkész barátját. Az sem zavarta, hogy nem ég a bal első lámpája. Azt nem lehet tudni, mennyivel hajtott a latyakos, csúszós úton, de néhány sarokra a házától elgázolt egy nőt. Egészen pontosan egy helyi rendőr lányát.

"Úgy éreztem, sikeresen hazaértünk, most már szabadon szárnyalhatok, nincs szükség a safety car segítségére, s vesztemre lehagytam... Pár sarokra a házunktól sikerült elütnöm az orfűi rendőr lányát. Szegénykém az út közepén battyogott haza a sötétben. Mivel a bal első lámpám ugye nem égett, későn láttam meg, és bár félrerántottam a kormányt, a visszapillantó tükörrel elsodortam"- fogalmaz Lovasi a könyvben, amelyből kiderült, hogy szerencsére nem történt tragédia. Ez azonban nem rajta múlott...

A %RIPOST%-nak egy szemtanú arról beszélt, hogy a szerdai balesetet is Lovasi okozhatta. Hogy pontosan milyen szabályt szeghetett meg a zenész, azt megtudhatod a %RIPOST% szombati lapszámából!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin