Exkluzív interjú: A szerelméről vallott Liptai Claudia

Liptai Claudia azt vallja magáról, hogy olyan, mint egy kaméleon. Már kevésbé éli görcsösen az életét, mint azelőtt. Ha kell, konyhamalacként funkcio­nál, és bevallja, próbálja leküzdeni a kajairigységét. Sőt, az sem zavarja, ha egy határozott férfi mellett alárendelt női szerepet tölt be.

%RIPOST%: Kié otthon az utolsó szó?

Liptai Claudia: Hát… Pankáé…

%RIPOST%: És az utolsó falat?

L. K.: Akinek van gyereke, az tudja, hogy az anya mindig konyhamalac. Erről próbálok leszokni. Egyébként jó a kérdés, mert én kajairigy vagyok, védem a saját kajámat. Inkább odaadom az egészet, de az kiborít, ha belenyúlnak. Az én tányéromból senki ne eszegessen, mert levágom a kezét. Még a gyerekemnek sem engedem meg ezt. Na jó, neki talán igen…

%RIPOST%: Komolyra fordítva a szót, hol tart most az életében? Ott, ahol szeretné, vagy még annál is ­előrébb?

L. K.: Õszintén szólva folyton mást gondolok erről. Az álmaim is változnak, így inkább azt mondanám, hogy nagyon a jelenben élő ember vagyok. Nem kesergek a múlton és nem mélázom a jövőn, a lényeg az, hogy boldog legyek.  

%RIPOST%: Befejezte az önmagával vívott harcot?

L. K.: Nem, dehogyis… Ez a harc kicsit olyan, mint a ­stressz. Szitokszóként használjuk, de valójában fontos az életben. A stressz adrenalint termel, izgalmat visz a mindennapjainkba. Nagyon hiszek abban, hogy kell az állandó harc, én is azáltal épülök. Nem elégszem meg azzal, ami most vagyok. Mindennap szeretnék egy kis csavart vinni a dolgokba. Rengeteget változtam, amiben nagy szerepet játszott a menedzserem és a körülöttem lévő emberek. 

Korábban hajlamos voltam olyannak látni magam, amilyennek mások láttak, de mára önazonos lettem. Kicsit talán a kaméleonra hasonlítok, ami néha jó, néha kevésbé.

 

 (a cikk folytatódik a következő oldalon)

%RIPOST%: Három évvel ezelőtt találkozott Pataki Ádámmal. Egy gyerekük is született, Marcell. Ádám nemrég arról mesélt a Ripostnak, hogy életében nem volt még olyan boldog, mint Önnel.

L. K.: Fülig szerelmes vagyok! Három év egy kapcsolatban igenis sok idő, éppen elég ahhoz, hogy kihunyjon a tűz, de én ma is olyan tisztelettel, szeretettel, szerelemmel tudok ránézni arra a férfira, akivel együtt élek, hogy az már-már számomra is hihetetlen. Amikor hazaér, hatalmába kerít a nyugalom érzése. Ádámnak hála, egyszerűen ragyogok!

%RIPOST%: Ehhez le kell győznie önt a férfinak?

L. K.: Semmiképpen sem! Az a férfi, aki le akart győzni engem, nagyon bután állt hozzám. 

Ha egy erős férfi van mellettem, abszolút alárendelt vagy mellérendelt vagyok, a szó jó értelmében.

 

%RIPOST%: Marci születésekor úgy döntött, hogy nem siet visszatérni a munkába, ahogy Pankánál tette, inkább igyekszik minden percet megélni vele. Mit kapott ezáltal az otthon töltött hónapokban?

L. K.: Ezt egyrészről lelkiismereti kérdésnek, másrészről élettani dolognak vettem. Marci várása és érkezése is más volt, mint Pankáé. Érettebb és bölcsebb vagyok, na meg jobb fej. 

Ki merem jelenteni, hogy 33 évesen sokkal görcsösebben álltam hozzá az élethez. Jobban érdekelt  a munka, illetve az, hogyan tudok megélni belőle. Most tudtam nemet mondani, és minden nem egy új igent hozott az életembe.

 

(a cikk folytatódik a következő oldalon)

%RIPOST%: Hiányzott a munka?

L. K.: Aki olyan típus, mint én, és szereti hasznosnak érezni magát, az egy idő után fontosnak érzi, hogy tevékeny legyen, és érje valami új impulzus. Én ezzel tudok otthon is több lenni. Olykor nagyon fásult vagyok, és hamar rutinszerűvé válnak számomra a dolgok, ezt pedig nem bírom.

%RIPOST%: Van lopott én, és mi ideje, idejük?

L. K.: Abból tényleg nagyon kevés van… Éppen egy barátnőm mondta most nyaralás alatt, hogy hihetetlen vagyok, mivel soha nem adom oda Marcit senkinek, hogy vigyázzon rá, amíg én napozok. Igazából ő beilleszkedett az énidőbe. Persze kell azért tudatosság, főleg egy párkapcsolatban. Ezzel nem lehet szórakozni, mert könnyen elcsúszhat a dolog.

%RIPOST%: Ma este kezdődik A Nagy Duett, amelynek Ön lesz a műsorvezetője. Versenyzőként sosem tenné próbára magát?

L. K.: Már rögtön az első szériá­ban felkértek, de azonnal nemet mondtam.

Tudniillik ha belekezdenék, nem tudnám elengedni a versenyt, és nagyon rosszul érintene, ha elsőként vagy akár harmadikként esnék ki.

 

%RIPOST%: Kitől várja a legtöbb vidám pillanatot? Sokan talán még emlékeznek Hajdú Péterre és Schobert Norbira a korábbi szériákból.

L. K.: A párokat elnézve úgy érzem, hogy többen is igen szórakoztatóak lesznek. Nem lenne rossz, ha mindenki tudna értékelhető hangokat kiadni magából, de erre idén sincs esély. Az a fontos, hogy mindannyian vállalják azt, amit tudnak, és ne görcsöljenek rá arra, hogy megugorjanak olyasmit, amire eredendően képtelenek. Ha mindenki ellazul, akkor jól fogunk szórakozni!