Létrehozva: 2018.05.04.

Less be a kulisszák mögé! Ilyen lesz az AWS Eurovíziós produkciója!

A zenekar már Portugáliában készül a nagy megmérettetésre!

Lisszabonban készül A Dal idei győztese, az AWS az Eurovíziós Dalfesztiválra. A zenekar már az első próbáján is túl van, május 2-án álltak először színpadra a lisszaboni Altice Arénában.

„A Dal előtt nem szerepeltünk televíziós műsorban, így már ez is új élmény volt számunkra. Rendkívül profi körülményekkel találkoztunk Lisszabonban: a színpad és a pirotechnika is hatalmas. Először a koreográfiára koncentráltunk, nagyon rugalmas és segítőkész a stáb, így néhány dolgon változtattunk is, hogy minden mozdulat jól jöjjön ki” - mondta el Siklósi Örs, az AWS frontembere. 

A zenekarnak városnézésre is volt ideje, ugyanis a svéd delegációval közösen fedezték fel Lisszabont. Az együttes szombaton vesz részt a második próbán, ahol tovább tökéletesítik majd a produkciót, amellyel május 10-én, az Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntőjén, 13. fellépőként állnak színpadra. A dalfesztivál május 8-i és május 10-i elődöntőit, valamint a május 12-i döntőt is élőben közvetíti a Duna Televízió.

 

 

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői