Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.01.18.

Mocskos részletek: Curtis így szexelt Koholák Alexával

Ha fellapozzuk Curtis önéletrajzi könyvét, érdekes színezetet kap Alexa felajánlása, mely szerint Svájcból exportált energiákkal gyógyítaná ki függõségébõl a rappert.

Ahogy a Lokál pénteki számából már kiderült, Curtis és a "csodát" ötezer forintért áruló Koholák Alexa a rapper karrierje kezdetén szeretők voltak.

Így tehát nehezen hihető, amit Alexa állított: miszerint a Csak show és más semmi forgatásain barátkoztak össze Curtisszel, és emiatt ajánlotta fel a "spirituális központ" nevében a segítségét a drogproblémával küszködő rappernek. Addigra ugyanis már régen túl voltak a barátkozáson, sőt minden máson is.

A %RIPOST% ezek után átnézte Curtis 2015-ben megjelent életrajzi ihletésű könyvét, a Csibészbibliát, melyben a rapper kendőzetlenül mesélt egykori szeretőiről. És láss csodát! Megtaláltuk azt a néhány mondatot, melyet Alexával folytatott rövid, de annál tartalmasabb együttlétei ihlettek.

"Vele ellentétben viszont nagyon király az ágyban az Éjjel-nappal Budapestben szereplő Alexa.

Az a mongol származású bomba nő!

Vele is egy szórakozóhelyen ismerkedtem meg. Mondjuk általában minden csajjal valamilyen buliban jöttem össze. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban mindig rám szólnak, ha hangosan beszélek..."

- kezdte közös kis kalandjuk meséjét Curtis, aki végül kokainmámorban úszva hódította meg Alexa szívét és...

"Szóval, Alexát nagyon sokáig fűzögettem, a Facebookon írogattam neki, hogy találkozzunk, de tartotta magát. Aztán végül csak beadta a derekát - a szó legszorosabb értelmében! Késő este volt már, amikor átjött hozzám. Én már elég jól éreztem magam, néhány utcácskát felszippantottam.

Alexa megérkezett, és egyből a lényegre tértünk. Két hatalmasat k..tunk, elképesztően jó volt

- áll a rapper könyvében, melyből kiderül, hogy nem ekkor gyűrték össze utoljára a lepedőt.

"Aztán piázgattunk, dumáltunk, de láttam, hogy forgolódik, nem találja a helyét. Mondtam neki, hogy nyugodtan hazamehet, nem kell itt aludnia, a rendezvény tulajdonképpen már véget ért. Mondta ő is: hála Istennek, hogy így gondolom, mert nem tudna most aludni. Én is utálom, ha a b.szás után kényszerűségből ott kell maradnom valakinél. Alexa is ilyen volt szerencsére. Hívtam egy taxit, és hazament. Aztán pár hónapra eltűnt, majd újra elkezdődtek a levelezések, amik oda vezettek, hogy ismét átjött. Ismét egy tökéletes k.félés, majd ő el. Aztán ennyiben is maradtunk..."

- zárta történetét Curtis.

Ennek fényében igazán különös lesz, ha az idősödő "csodaguru", vagyis Alexa férje örömmel segíti a svájci energiahullámokkal a rapper gyógyulását. Az is elég pikáns, hogy Alexa éppen Curtis szerelmét kereste meg a felajánlással. Lehet, hogy egyikük sem olvasta a rapper könyvét?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz