Létrehozva: 2019.04.02.

Itt a teljes igazság a mocskos szájú diáklány bizonyítványáról

A Soros pénzelte ellenzéki sajtó bármi áron hõst próbál faragni a "szájbaba...ós" politikai szónoklatáról elhíresült diáklányból, Nagy Blankából. Akinek, mint az váratlanul bebizonyosodott, az ellenõrzõ könyvében tíz darab egyes és kilenc darab kettes díszeleg. Ráadásul különös orvosi igazolásokat nyújtott be az iskolában például arra a napra, amikor politikai szerepléseket vállalt, "nagybetegen". A dolog politikai pikantériája, hogy végsõ soron az MSZP túlbuzgó ügyvédje buktatta le, hozta kényelmetlen helyzetbe a durva beszédû leányzót.

Szerző Ripost

Miközben a Soros-média valamiféle hősként, példás jó tanulóként próbálja beállítani a „mocskos szájú diáklányként” elhíresült Nagy Blankát, a tények egészen mást mutatnak.

Tíz, azaz 10 darab elégtelent és 9 darab elégségest sikerült összehoznia az év eleje óta, a félévi bizonyítványában négy darab, ahogy mondani szokás „kegyelemkettes” virít.

Mindez az őt felkaroló MSZP bölcsességéből derült ki, ugyanis bármi áron bizonyítani akarták a bíróságon, hogy a „szájbaba… ós” szöveggel hírnévre vergődő diáklány  végül is valahogy mégsem bukott meg az iskolában. Ennek érdekében  a nyilvános bírósági tárgyaláson bemutatták a bizonyítványát, sőt bizonyítékként becsatolták az elképesztően rossz jegyeket - a  tíz darab elégtelent és kilenc darab elégségest - tartalmazó ellenőrzőjét is...

A szocialisták házi ügyvédje, a túlbuzgó Litresits András mindezzel fura helyzetbe lavírozta magát és védencét. Lényegében lebuktatta Nagy Blankát, akit az MSZP-sek lelkesen már "futtatni" próbálnak, még a hazánkban turnézó Timmermansnak is bemutatták.

Külön pikantériája Nagy Blanka nyilvánosságra hozott bizonyítványának, hogy az obszcén politikai szónoklatával elhíresült diáklány félévkor történelemből és állampolgári ismeretetekből is éppenhogy csak elkerülte a bukást. Nagy nehezen összevakart egy elégségest, azaz kettest.

 Ráadásul a bíróság előtt bemutatott dokumentumokból kiderült még egy nagyon furcsa, erős kételyekre okot adó dolog. Nagy Blanka ugyanis betegségre hivatkozva, orvosi igazolással mentette ki magát az iskolában január 18-án,  hogy aztán a „betegágy” helyett az ATV egyik politikai műsorába induljon szónokolni.

 

A szánalmasan gyenge bizonyítvány és a megkérdőjelezhető orvosi igazolások hivatkozásával maga az MSZP hozta kínos helyzetbe Nagy Blankát. Így nem lesz könnyű dolga a szocialistáknak, hogy Timmermans utasításának megfelelően valamiféle példaképet faragjanak a tíz egyest és kilenc kettest összehozó, mocskos beszédű diákból.

Bréking! Nagy Blanka  hirtelen olyat posztolt, hogy beleremeg az ország. De tényleg!

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mandiner.hu

Giorgia Meloni: Ami Brüsszelben történik, az megdöbbenéssel tölt el bennünket

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

A baloldali aktivista elárulta, így támogatják Magyar Pétert

POLITIK

Orbán Viktor: A kommunisták akartak így elhallgattatni!

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül

POLITIK

A britek szerint az oroszok külföldi zsoldosokat toboroznak

POLITIK

A Lánchíd-botrány az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügye