RETRO RÁDIÓ

Hihetetlen, mit művelt a dunakeszi pedofil

Hihetetlen, mit művelt a dunakeszi pedofil
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 04. 18. 16:19

Elõzetes letartóztatásba helyezték a 38 éves Sz. A.-t a dunakeszi járásbíróságon. A férfi beismerte: éveken át szexuális kapcsolatot folytatott nevelt lányával, aki most 15 éves.

A kislány barátnőjének mesélt a megdöbbentő viszonyról, ám pechjére a barátnő édesanyja rendőr – így bukott le a 38 éves férfi. A rendőrök nemrég az utcán kapták el, amikor a munkahelyéről éppen hazafelé tartott.

Évek óta tart a viszonyuk

A férfi a Dunakeszi Járásbíróságon beismerő vallomást tett: tudja, hogy mit tett, és

azzal is tisztában van, hogy tette büntethető. 

A férfi a kislány édesanyjával élt együtt, és velük lakott a kislány és a húga is. A %Ripost% információi szerint a gyanúsított nem tartja magát bűnözőnek, mivel, mint mondja,

kölcsönösen szerelmesek egymásba a kislánnyal.

A lány most 15 éves, a vádlottal a szexuális kapcsolata évekkel ezelőtt kezdődött, a gyanúsított elmondása szerint „a szimpátia még korábban”.

A lány apának szólítja a férfit, aki apaként is viselkedett, gyakran együtt is tanultak a lánnyal. A kislány édesanyja állítólag nem tudott semmit az egészről. Õ gyakran dolgozott éjszakai műszakban, nap közben pedig sokszor aludt, így kevesebbet lehetett a lányokkal.

Nem klasszikus értelemben vett pedofíliáról van szó, ugyanis a szóban forgó felek szerelmesek

- mondta el lapunknak Bánka Arnold, a gyanúsított ügyvédje, aki szerint itt egy joghézagról van szó, ezért túlzásnak tartja az adott esetben a törvényt feketén-fehéren értelmezni.

12 éves kor alatt erőszaknak számít

Nagy kérdés, hogy a kislány elmúlt-e 12 éves, amikor a szexuális együttlétek megkezdődtek: ezen múlik, hogy nemi erőszakról, vagy „csak” szexuális visszaélésről beszélünk!

"Ha 12 év alatti egy gyermek, akkor büntetőjogilag mindenképp erőszakról van szó, függetlenül attól, hogy az illető kiskorú beleegyezett-e vagy sem" mondta el a %Ripost%-nak Tarczay Áron jogász.

Ha a gyerek 12 és 14 éves kor közötti, és beleegyezik a kapcsolatba, az is büntetendő, de már nem erőszaknak, hanem szexuális visszaélésnek hívják, ha a másik fél nagykorú. A beleegyezéssel folytatott szexuális kapcsolat törvényesen 14 éves kortól megengedett.

Egy 12 éves gyerek nem tudja, mi a szerelem

- Egy 12 éves gyerek nem alkalmas arra, hogy felmérjen egy ilyen helyzetet – mondta el a %Ripost%-nak Standovár Sára gyerekpszichológus.

Hozzátette: a 12 évesek még nagyon fantáziavilágban élnek, ugyanúgy képesek „szerelmesek lenni” egy celebbe, mint a szomszéd fiúba. 

Szerinte ebben a korban sok gyerek érezheti azt, hogy szerelmes, amikor egy felnőttől – legyen az apa, nevelőapa, tanár vagy edző- megkapja a figyelmet, amire vágyik. 

Az a gyerek, aki kötődésre vágyik, könnyen mondja azt, hogy ő szerelmes, ha megkapja a vágyott figyelmet.

Ezt általában olyan ember iránt érzi, aki pozitív szereplő az életében, akire fel tud nézni. Viszont ezt a szerelmet nem nevezhetjük valódi szerelemnek.

Annak ellenére, hogy a törvény ezt nem nevezi erőszaknak, csak visszaélésnek, a pszichológus szerint mindenképp erőszakot követ el az, aki 14 év alatti gyerekkel létesít szexuális kapcsolatot.

Ebben az esetben különösen visszatetsző, hogy a saját nevelt lányáról van szó, aki apaként tekintett rá – és közben még ott élt velük nemcsak az édesanya, hanem a kislány húga is…

Januártól szigorították a Btk.-t

Idén január óta 5-15 év börtön jár annak, aki 12 év alatti gyermekkel szexuális kapcsolatot folytat, függetlenül attól, hogy az erőszakkal, vagy a gyerek beleegyezésével történt, és ha az elkövető a gyerek hozzátartozója vagy tanára, orvosa, gondozója. A törvényt tavaly novemberben szigorították.

Woody Allen-nek is volt hasonló botránya

Woody Allent volt felesége, Mia Farrow azzal vádolta az amerikai rendezőt, hogy  molesztálta nevelt lányait: először a még középiskolás, örökbe fogadott Soon-Yit. A sztori azért tűnik hihetőnek, mert Allen később feleségül vette a nagykorúvá vált lányt, aki két gyermeket szült neki…

Ugyanakkor Mia Farrow azt is állította, hogy Allen kisebbik nevelt lányát, Dylant is molesztálta, amikor a kicsi még 7 éves volt. Felnőtt korában Dylan ugyanezt állította.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.