Létrehozva: 2017.08.30.

Csak néhány virág takarja az anyaszült meztelen Hegyi Barbarát

A népszerû színésznõ, kolléganõivel együtt állt modellt egy igencsak botrányos múltú naptár elkészítéséhez. A színésznõk nemcsak egy színdarab miatt dobták le a textilt...

Tim Firth Naptárlányok című darabjának eseményei valóban megtörténtek a 2000-es években. Szereplői annyira valóságosak, hogy akár el is mehetnének a Magyar Színház közelgő premierjére, hogy megnézzék az életük nagy eseményéről és botrányáról szóló előadást.

Igó Éva, Hegyi Barbara, Tóth Enikő, Udvarias Anna, Bede Fazekas Anna a társulat tagjaival Benkő Nórával és Soltész Bözsével együtt játsszák el az angliai kisvárosban Rylstone-ban élő nőket, aki gyűjtést rendeznek, hogy  a helyi kórház onkológiai osztályán várakozóknak kanapékat vehessenek. Az ötletük az, hogy az éves nőegyleti naptár unalmas tájképei helyett ezúttal erotikus kiadványt készítenek.

Ebből aztán világraszóló botrány kerekedik.

Az előadáshoz  egy valódi naptár is készült a résztvevő színésznőkkel, hasonlóan az eredeti történethez.

A naptárak megvásárolhatóak lesznek és így  a Naptárlányok produkció lehetővé teszi, hogy a Semmelweis Egyetem Onkológiai Központjának Rehabilitációs Osztálya adományhoz jusson. Az előadást Tallós Rita rendezi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Svédország kemény üzenetet küldött Oroszországnak: súlyos katasztrófára figyelmeztetnek

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Most érkezett: baleset történt, nem jár az 1-es villamos

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria