Létrehozva: 2019.01.19.

Jogerős, másfél év börtönre ítélték a Happy Gang verekedő sztárját

Az énekes még 2016 nyarán ütött arcon egy férfit egy csepeli kocsmában, méghozzá egy söröskorsóval. Bár a férfi azóta elhunyt, az eljárást nem szüntették meg.

Döntött a bíróság a Happy Gang agresszív frontemberének régóta húzódó ügyében! Móré Andrást, művésznevén Vitamint 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték, miután 2016 nyarán söröskorsóval arcon ütött egy férfit egy csepeli sörözőben. Bár az áldozat azóta elhunyt, az eljárást nem szüntették meg, tavaly szeptemberben pedig megszületett a jogerős ítélet!

Foghatja a fejét Vitamin, a 90-es évek kultikus fiúcsapatának szebb napokat látott énekese, akinek csepeli balhéjától hónapokig volt hangos a sajtó. Ahogy a %RIPOST% arról korábban beszámolt, Móré András 2016 nyarán egy XXI. kerületi kocsmában szóváltásba keveredett egy Viktor nevű férfivel, majd se szó, se beszéd felpattant, és leütötte egy söröskorsóval. A lakatosként dolgozó áldozat súlyos sérülést szenvedett, a fél arca lebénult, így sokáig az is kérdéses volt, hogy vissza tud-e menni dolgozni.

"Balhés gyerek volt ez korábban is, de ilyen durva dolgot még sosem tett. Nem hiába van kitiltva már minden környékbeli kocsmából” - mondta akkor lapunknak egy szemtanú, aki szintén a kerthelyiségben iszogatott, és csupán 1 méterre ült az énekestől.

Furcsa magyarázatot adott tettére

Vitamin a botrány után elképesztő teóriával próbálta tisztára mosni magát. Kiderült, teljesen máshogy emlékszik a sztorira, mint a sértett, vagy akár a szemtanúk.

"Meccset néztem, miközben Viktor hangosan hallgatott zenét a telefonján és beszélgetni akart velem, de mondtam neki, hogy én másfajta zenét kedvelek. Egyszer csak elkezdett beszólogatni, hogy: bámuld tovább a tévét, veled nem lehet beszélgetni. Mondtam neki, hogy figyelj, ember, velem lehet beszélgetni. Ott kezdődött az egész. Zokon vette a megszólítást. Arra a következtetésre jutott, hogy ha ő ember, akkor én állat. Elszámoltam tízig. Ugyan kezdtem ideges lenni, de egy ilyenből még nem csinálok ügyet" - mondta akkor. Azt ugyan beismerte, hogy ütött, de azt valamiért elfelejtette, hogy a kezében volt a korsó.

Felfüggesztett börtönbüntetés, jelentős pénzbírság

Az ügy sokáig húzódott. Miután a sértett feljelentést tett, arról is suttogtak, hogy a retró sztár akár 15 évet is kaphat, ha a bíró emberölési kísérletként kezeli a dolgot. A %RIPOST% azonban megtudta, hogy végül súlyos testi sértésként tárgyalták az ügyet, 2018 szeptemberében pedig végre megszületett a jogerős ítélet.

"A vádlottat a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 2018 szeptemberében – jogerősen – maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntette miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 150.000 forint pénzbüntetésre ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását a bíróság 2 év próbaidőre felfüggesztette" - tájékoztatta lapunkat dr. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes sajtószóvivője.

A sértett már nem érhette meg az eljárás végét

Viktor hiába tett feljelentést a verekedő énekes ellen, már sosem tudja meg, hogy döntött a bíróság. 2017 nyarán ugyanis váratlanul kórházba került, az orvosszakértői vizsgálatra sem tudott elmenni, hogy megállapítsák, mennyire maradandóak a sérülései. A férfi nagyon beteg lett, szervezetét a gyilkos kór, a rák támadta meg. Annyira legyengült, hogy a megkezdett sugárkezelést sem tudták folytatni, és hiába próbálkoztak kemoterápiával, a férfi 2017 júniusában elhunyt. Vitamin persze azonnal részvétet nyilvánított, de pontosan tudta: az ügy megy tovább, ő pedig megkapja a büntetést, ami jár.

Természetesen megkerestük az énekest is, hogy reagáljon az ítélet hírére, ám ő nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Hogy a börtön mellett milyen büntetés vár még a zenészre, az kiderül a %RIPOST% szombati lapszámából.

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Ezért nem kellettek Ukrajnának Karácsony Gergely ajándékai

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin