LELKIZŐ

Gyász­hír, el­hunyt Benke Laci bácsi

A több­szö­rös vi­lág­baj­nok ma­gyar mes­ter­sza­kács 70 éves volt.
  • Szerző: ripost

70 éves korában elhunyt Benke László, többszörös világbajnok magyar mesterszakács és mestercukrász – tudta meg az atv.hu.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

A mesterszakács évek óta különféle betegségekkel küzdött. Áprilisban ismét kórházba kellett mennie, mert rosszullétek gyötörték. Erről a számolt be elsőként.

„Nem vagyok jól, az egészségemet illetően nincsenek jó híreim. A jövő héten is kórházba kell mennem néhány napra” 

– mondta lapunknak áprilisban a mesterszakács, aki jó ideje nem tudott dolgozni a betegségei miatt.

1966-ban a Szabadság Szállóban hidegkonyhafőnök, ezután a Tihanyi Motel, majd a Gundel Étterem séfhelyetteseként munkálkodott. 1971-ben a Sylvanus Szálló konyhafőnöke. 1972-ben Párizsban a Magyar Ház séfjeként dolgozott, majd hazatérése után, 1974-től a Gundel Károly Vendéglátóipari SzK és SzKI tanára volt 18 évig, ahol "Kiváló pedagógus" kormánykitüntetéssel ismerték el. 1979-ben újra tanulni kezdett, aminek eredménye lett a mesterszakácsi, 1980-ban pedig a mestercukrászi vizsgája.

1980-ban a Vendéglátó Főiskola áruforgalmi szakán végzett. 1981-ben Hollandiában dolgozott. 1988-ban a frankfurti szakácsolimpián a regionális csapat vezetőjeként megnyerte a nemzetek nagydíját. 1992-ben Mátyás Király Éttermet üzemeltette, melyet a "Legjobb Étterem" címmel tüntettek ki – olvasható a Wikipédia oldalán. 1996-ban megkapta a Magyar Gasztronómiai Szövetség életműdíját. 1998-ban a "Chaîne des Rôtisseurs" lovagja. 2000-ben szakácskönyvet adott ki, ezen kívül több szakácskönyv szerzője is. Benke Lászlónak hosszú ideig saját főzős műsora is volt az ATV-n.