Létrehozva: 2019.07.10.

Sosem találod ki, mi lett Gundel Takács Gáborból

Egészen új, izgalmas világ nyílt meg a TV2 mûsorvezetõje elõtt.

Régóta dédelgetett álmát váltotta valóra Gundel Takács Gábor, aki korábban csak pipával és maszkkal búvárkodott nyaraláskor, de már akkor is ámulattal töltötte el a víz alatti világ. Nem is teketóriázott túl sokáig, elfoglaltságai ellenére úgy döntött, beiratozik egy könnyűbúvár-tanfolyamra!

„Egy idő után úgy voltam vele, hogy oké, már láttam mi van a strand környékén, jó lenne egy kicsit messzebbre, egy kicsit mélyebbre menni. Ezért tavasszal beiratkoztam egy búvártanfolyamra a Crazy Turtle búváriskolába" – kezdte a %RIPOST%-nak Gábor, akinek előbb egy elméleti vizsgát kellett tennie, csak azután kerülhetett sor a tényleges merülésre.

„Először Magyarországon vettem részt medencés oktatáson, a végén pedig Horvátországba utaztunk a tengeri gyakorlatra. Azt követte a vizsga. Amit most én letettem, az az alapszint, ezt még persze lehet fokozni. Én nem akarok hivatásos búvár lenni, de az életem abban a hátralévő részében, amíg fizikailag aktív tudok lenni, addig szívesen merülök, mert a tenger egy nagyon szép világ" – mondta a műsorvezető, aki augusztusban ünnepli 55. születésnapját.

„Azért a víz nem a természetes közegünk, egy-egy merülés számos veszélyt rejt magában. Észnél kell lenni! A hat merülés során felmérték, hogy ki az aki már alkalmas, és ki az, akinek még gyakorolnia kéne. Az nagyon jópofa volt, hogy a hatodik merülés során, lent, tizennyolc méteres mélységben jelezték nekünk, hogy akkor most körben térdeljünk le az aljzatra..."

Azt, hogy mi történt ekkor Gundival, megtudhatod a %RIPOST% szerdai lapszámából. Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

magyarnemzet.hu

Rengetegen megnézték Varga Judit megrendítő interjúját

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott