Létrehozva: 2017.08.04.

Megdöbbentő vallomást tett a gyászoló Görbe Nóra

A Linda címû sorozat egykori sztárját nem mindennapi üzenetekkel bombázzák az interneten.

Meglepő ajánlatokat kap Görbe Nóra. A gyászoló színésznőt nemcsak férfiak, hanem nők is próbálják meghódítani.

„Nagyon sok elkeseredett és magányos nő ír, akik nem kapják meg azt a gyengédséget és figyelmességet, amire valójában vágynak, hiába van mellettük egy férfi."

Többször is volt már példa rá, hogy ilyen nők kerestek meg partnerkeresés céljából, azt remélve, hogy egy nőtől, tőlem kaphatják meg azt a gyöngédséget, amit egy férfitól nem.

"Persze azt gondolom, hogy ezek elsősorban lelki, és nem fizikai eredetű dolgok” – árulta el a %RIPOST%-nak a Linda című sorozat sztárja, akinek nem csak az interneten udvarolnak. Nóra elmondása szerint a napokban az egyik közeli barátja vallott színt neki az iránta érzett szerelméről.

„Egy személyes találkozó alkalmával utalt rá és fejtette ki nekem hosszasan az egyik hölgy ismerősöm, miszerint ő komolyan elgondolkozott azon, hogy a jövőben kizárólag nőkkel létesít párkapcsolatot."

Nem tagadom, megleptek a szavai, de mivel nekem ez a vonal soha nem játszott szerepet az életemben, rögtön tisztáztam a helyzetet

– mondta el Nóra, aki szerint a nők sokszor elkeseredettségükben keresik saját nemüknél a boldogságot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hogy a legtöbben miért vásárolnak speciális élelmiszereket, és melyik a kedvenc

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

mandiner.hu

„Belga vagyok, és ma mélységesen szégyellem magam az országom miatt” – így reagált a nemzetközi és a hazai közvélemény a NatCon ellehetetlenítésére

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

mandiner.hu

Blokád alá vette a brüsszeli rendőrség a békepárti, migrációellenes konferenciát (VIDEÓ)

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

SZTÁRDZSÚSZ

„Nem akarom túlnőni Lacit” – Lukács Laci miatt nem akarta vállalni a Kincsvadászokat a Tankcsapda dobosa

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról