SZTÁRDZSÚSZ

Ki­de­rült, mivel gyó­gyul a kór­ház után Laj­csi

Vá­rat­lan rosszul­léte után tel­je­sen át­ér­té­kelte az éle­tét Ga­lam­bos Lajos.
  • Szerző: Angie

Galambos Lajcsi egy hete pénteken lett rosszul, a tárgyalása előtt a bíróságon összeesett és mentő vitte kórházba.

Fotó: Markovics Gábor

Egy napig bent tartották megfigyelésen, és, mint kiderült, kimerültség és az idegesség vezetett ahhoz, hogy hirtelen az egekbe szökött a vérnyomása. Mint azt lapunknak elmondta: a rosszullét ráébresztette, hogy ha törik, ha szakad, lassítani kell, mert a stresszt nem bírja a szervezete. A közműlopással vádolt zenész lapunknak elmondta, hogyan próbálja kizárni a negatív gondolatokat.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

"Nem haragszom senkire, nem érzem úgy, hogy bárki elátkozott volna, de az biztos, hogy mostantól nem hagyom, hogy ez az ügy teljesen felemésszen. Nem fogok mások miatt aggódni és felelősséget is csak annyit vállalok amennyit nagyon muszáj. Ez a munkára és a magánéletre is igaz” – kezdte a -nak Lajcsi, aki vallásos emberként az utóbbi időben többet imádkozott.

Fotó: Ripost
Fotó: Ripost

"Nem szoktam hencegni ezzel, de igen vallásos vagyok, a gyerekekkel együtt rendszeresen járunk templomba és imádkozunk. Mostanában többször meglátogattam Isten házát, mert jót tett a lelkemnek, és tudom, hogy mindig velem van” – árulta el a zenész, aki rosszulléte óta is sok bántást kapott, de igyekszik ezt is lazábban kezelni.

Ha többet szeretnél megtudni, olvasd el a hétfői lapszámban!

Eközben a címlapon