Létrehozva: 2018.04.27.

Tragédia történt: Gyászol a Valami Amerika sztárja

A színész közösségi oldalát elárasztották a fájdalmas, együttérzõ üzenetek. Édesapját veszítette el...

Faragó András, az Operettszínház művésze a napokban egy előadás után, az öltözőjében kapott szörnyű hírt. Ott tudta meg, hogy édesapja váratlanul elhunyt. A színész a %RIPOST%-nak elárulta: most a közelgő premierjének próbáiba igyekszik menekülni. Még képtelen átadni magát a gyásznak.

"Nagyon nehéz most a szívem… Csak az vigasztal, hogy édesapámnak nem kellett szenvednie. Makkegészséges volt, soha életében még vitamint sem szedett. Az utolsó napján még kaszált, majd megfőzött egy pörköltet harminc személynek."

Este leült a székébe és békésen elszenderedett.

"81 éves volt, csodálatos, teljes életet élt. Igazából még fel sem fogtam, hogy nincs többé. A lelkem, talán védekezésként, a feladataim felé fordul, de tudom, hogy hamarosan eljön a pillanat, amikor leülök és kisírom magam”

- mondta lapunknak a színész, aki édesanyja miatt próbál erős maradni.

"Édesanyám és édesapám ötvenöt évig éltek együtt boldogan. Anyukám most egyedül marad, de nagyon erős asszony. Nem akar elköltözni a testvéremékhez, akik szintén Békés megyében élnek."

Mi nagyon összetartó család vagyunk és most is összekapaszkodunk

- mondta a színész, aki ha körbenéz a házában, mindenhol édesapja keze munkáját látja.

„Apu igazi ezermester volt. Nálam is mindent, de mindent ő csinált. Most még fáj látnom mindenben az ő munkáját, de tudom, hogy később hálás leszek azért, hogy nem bíztam másra a dolgokat…”

- mondta szomorúan a Valami Amerika filmek sztárja.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”