Létrehozva: 2017.10.06.

Ezzel az új trükkel lopják meg a magyar vásárlókat a boltokban

A rendõrség oldalán sorra jelennek meg a felhívások, melyekben áruházi tolvajokat keresnek. Az új módszer a vásárlók figyelmetlenségét használja ki!

Szerző Brenner Balázs

Még a bekamerázott, biztonsági őrökkel védett áruházakban sincsenek biztonságban az értékeink: az őrizetlenül hagyott bevásárlókocsiból lopják ki a táskánkat a tolvajok! A bűnözők gyakran párban dolgoznak, és a tettes általában fiatal nő: ez azért fontos, mert rájuk kevésbé gyanakodnánk, amikor a polcok között válogatunk.

"Még mindig él az emberekben az a sztereotípia, akár csak tudat alatt is, hogy a tolvajok, a bűnözők veszélyesen néznek ki, sapkát hordanak, kesztyűben vannak és általában férfiak. Emiatt sokan nem is gondolják, hogy a mellettük álló fiatal, bizalomgerjesztő hölgy esetleg tolvaj lenne: bátran otthagyják mellette őrizetlenül a kosarukat. Sőt: egyre gyakoribb, hogy kisgyermekes anyák lopják el az emberek értékeit, kihasználva az általános emberi pszichológiát, azaz, hogy az életben sem feltételez senki semmi rosszat egy kismamáról, például, hogy lopna"

- nyilatkozta a %RIPOST%-nak Makai Gábor klinikai szakpszichológus.

Hiába a sok kamera és biztonsági őr

Ilyenkor egy pillanat műve, és futhatunk a pénzünk, az irataink és a lakáskulcsunk után. Bár már minden nagyobb bevásárlóközpontot bekameráztak, és teli van biztonsági őrökkel, még így is meg tudnak lépni a tolvajok – mint a rendőrségi körözési fotók is mutatják...

Legutóbb is egy fiatal nő lopott Győrben, ő vitt el egy táskát egy Lidl áruházból. A rendőrség most rakta ki a police.hu oldalra a tettes képét, az eset még szeptember 4-én történt. Az egyik internetes portál szerint a táska tulajdonosa egy négygyermekes anyuka, akinek a teljes fizetése a pénztárcájában volt.

 

Győr, Székesfehérvár, Óbuda…

Szintén áruházból, a polcok között egy pillanatra őrizetlenül hagyott babakocsiból lopott Székesfehérváron augusztus végén egy nő és egy férfi pénztárcát, őket is fotók alapján keresik. Óbudán lopott egy fiatal nő és párja egy pénztárcát, ezt is egy magányos táskából sikerült kivenniük. A rendőrség augusztus 8. óta keresi a párost. Győrben volt már másik áruházi eset is: júniusban a tolvaj elvitte a vásárló táskáját minden benne lévő értékkel együtt. A tanulság: ne hagyjuk egy pillanatra sem őrizetlenül az értékeinket, ha vásárolni megyünk!

 

Így védekezzünk a tolvajok ellen!

A rendőrség ismételten kér mindenkit, hogy a bevásárlások során ne feledkezzen meg az alapvető óvatosságról.

– Ne hagyjuk őrizetlenül a bevásárlókocsit!

– Ne hagyjuk a bevásárlókocsiban a táskánkat!

– Ha hagyunk benne értéket, mindig toljuk magunk előtt a kocsit!

– A nagyobb értékeket vegyük ki a táskából!

– Figyeljünk a zsebünkre, a farzsebben ne tartsunk pénzt, telefont, kulcsot!

– Ha készpénzzel indulunk vásárolni, csak a szükséges összeget vigyük magunkkal!

– Ne tartsuk egy helyen a lakcímkártyát és a lakáskulcsot!

– Hiába bizalomgerjesztő a mellettünk álló nő, legyünk elővigyázatosak!

– Ha mégis megtörténik a baj, azonnal szóljunk az áruház biztonsági szolgálatának és a rendőrségnek!

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-