Létrehozva: 2016.10.26.

Megrázó: ezt a rendőrt végezte ki hidegvérrel a bőnyi gyilkos

A 76 éves támadó öt-hat lövést adott le a rendõrökre. Õ túlélte az akciót, de egy rendõr életét vesztette.

Az ügyészség, a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ közös sajtótájékoztatót tartott a gyilkosságról, ahol az országos rendőrfőkapitány azt mondta, hogy a 46 éves áldozat, Pálvölgyi Péter 25 éve szolgált rendőrként.

Az eddigi adatok szerint az életét semmilyen módon nem lehetett volna megmenteni. Kitűnő kollégát ismertünk meg benne, hősi halottá lesz nyilvánítva

– mondta Papp Károly országos rendőrfőkapitány a sajtótájékoztatón. Az áldozat rendőrőrnagy volt, aki nem megyei rendőr volt, hanem a Nemzeti Nyomozó Iroda tagjaként vett részt az akcióban.

A 76 éves bőnyi támadó jelenleg kórházban van, mert a tűzharcban ő is megsérült, lőtt sebét már megoperálták.

Hajdu János, a TEK vezetője elmondta, hogy a 76 éves férfi azzal fenyegetőzött elfogása előtt, hogy aki közelebb jön, azt ki fogja végezni. A tárgyalás közben érzékelték, hogy romlik a férfi állapota, ezért végül behatoltak a házba.

origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Megható lépésre szánta el magát Károly király, ezt nem láttuk jönni

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

hirtv.hu

Láncreakció – Célkeresztben az atomerőművek + videó

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak