Létrehozva: 2017.12.21.

Ez tényleg csoda: Megmutatta kisbabáit a hatos ikreket szülő anyuka

Megérte vállalni a hatosikrek kihordásával járó kockázatot, a boldog pár fotókat is közzé tett a kicsikrõl. Kamaszkori álmuk, hogy nagy családjuk lesz, teljesült. Az orvosok szerint valódi csoda, hogy a terhesség alatt minden rendben volt.

Ahogy arról már beszámoltunk, egy háromgyermekes anyuka egészséges hatosikreknek adott életet hétfőn hajnalban. Több vetélés és kudarc után végül hat magzat is megfogant, és a férjjel úgy döntöttek, vállalják a kockázatot, ami a hat baba kihordásával és megszülésével jár.

Bár koraszülés volt (mint a többszörös ikerterhességeknél általában), a 30 hétre született kicsik egészségesek, és ugyan még pár hetet koraszülött osztályon kell tölteniük, maradandó rendellenességük nincsen.

A szülők a napokban osztották meg a három kislány és három kisfiú fényképét:

A pár középiskolában ismerkedett meg egymással, és már akkor tudták, hogy nagy családot szeretnének majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-