Levetkőztették és a fészerben rejtették el Mariann holttestét – így él most a gyilkosa
Az 55 éves B. Mariann tavaly decemberben tűnt el, nemsokára egy helyi férfi fészerében találták meg a lemeztelenített holttestét. A magyar nő gyilkosát most életfogytiglani börtönre ítélték.
Hosszú évtizedekre rácsok mögé került az a 62 éves brit férfi, aki tavaly, karácsony előtt végzett ki egy magyar nőt. A férfit azután tartóztatták le, miután a telkén tartott házkutatáskor egy udvari fészerben megtalálták az 55 éves B. Mariann lemeztelenített holttestét.

Fészerben találtak rá a meggyilkolt magyar nőre
Mariannt kezdetben eltűntként keresték, miután 2024. december 14-én nyoma veszett. Akkor rendőrök hada indult a keresésére az angliai Nagy-Manchesterben fekvő Bolton városában, ugyanis zsaruk tudták: a magyar asszonynak nincsen helyismerete, angolul sem beszél, így különösen elveszettnek érezheti magát a külföldi városban. A rendőrök hosszú napokon keresztül keresték a nőt, a kutatásba pedig még a helyieket is bevonták: riadóztatták a boltoniakat, hogy járjanak nyitott szemmel. Így jöttek rá, hogy nőt utoljára egy helyi kisboltban látták, a térfigyelő kamerák felvételein pedig valóban felbukkant Mariann. Sajnos korántsem egyedül: későbbi gyilkosa, Barlow is vele volt.
A nagy áttörést a környékbeli csapatunk hozta, akik egy bolt előtti térfigyelő kamerán látták Mariannt Barlow-val
– közölte Helen Critchley, a Nagy-Manchesteri Rendőrség főfelügyelője. Hozzátette, a férfit eredetileg csak tanúként hallgatták meg, ekkor még ő maga is azt állította: Mariann sosem járt nála. Pechjére egyik szomszédja azonban lebuktatta:
Eredetileg tanúként beszéltek vele, de a további házról házra történő kihallgatások során az egyik szomszéd arról számolt be, hogy sikolyt hallott a házából, ezért visszamentünk, hogy letartóztassuk
– mondta a főfelügyelő. A házkutatáskor már nem volt mit tagadnia: az udvari fészerben ugyanis megtalálták Mariann lecsupaszított holttestét, míg a kukában a magyar nő ruháira is rábukkantak.

Bár Barlow kezdetben tagadta, hogy bármit is tett volna Mariann-nal, kiderült, hogy már a bolt felé vezető úton követte a nőt a közértbe, ahol aztán kihasználva az asszony sebezhetőségét, magához édesgette, egyenesen a halálos csapdát jelentő házába. Hogy pontosan hogyan halt meg, nem tudni, a szakértők szerint nem kizárt, hogy megfojtotta őt gyilkosa, de lehetséges, hogy kihűlt, miután Barlow embertelen módon, a téli fagyok kellős közepén, meztelenül bezárta a fészerbe.
Barlow összebarátkozott Mariann-nal, aki azt hitte, hogy megbízhat benne – sajnos ez távol állt a valóságtól
– mondta el Fiona Manning nyomozó őrmester. Barlow egy idő után megtört: kibökte, hogy valóban nála volt az asszony, azonban azt a tárgyalás végéig tagadta, hogy ő végzett volna vele. A férfi végig azt állította, hogy ő nem is volt szemtanúja a nő halálának, hanem már holtan találta, amikor beért a szobába.
A bíróságon azonban nem hittek neki: életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, ami azt jelenti, hogy legkorábban húsz év múlva szabadulhat.