KÜLFÖLD

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.11.16.

Országos razzia: lecsaptak az iszlamistákra Németországban

Összehangolt akciót hajtottak végre a radikális dzsihadisták ellen.

Szélsőséges iszlamista szervezeteknél tartott országos razziát a német rendőrség csütörtökön a hajnali órákban. A hatóságok hét német tartományban, összesen 54 dzsihadistákhoz köthető épületet vizsgáltak át, és számos telefont, adathordozót és számítógépet foglaltak le. Az összehangolt akcióban több mint 500 rendőr és állambiztonsági nyomozó vett részt  - írja Bild.

Országos razzia: lecsaptak az iszlamistákra Németországban

A Belügyminisztérium tájékoztató szerint a razzia első számú célpontja a Hamburgi Iszlamista Centrum (IZH) elnevezésű szervezet volt, amely egyes feltételezések szerint szoros kapcsolatban áll a Hezbollah libanoni terrorszervezettel. A Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal adatai szerint az IZH-t 1962-ben alapították, és Irán berlini nagykövetsége mellett az Iráni Iszlám Köztársaság is támogatja. Ennek megfelelően a síita iszlám tanításait terjeszti Németországban és egész Európában.

A Bild szerint a német titkosszolgálatok már évek óta megfigyelés alatt tartják a szervezetet, mivel azt Irán egyik legfontosabb európai propagandaközpontjaként tartják számon. A szervezett fokozott megfigyelését állítólag már tavaly elrendelte a német kormány, de a izraeli-palesztin konfliktus október 7-i kiéleződése óta fokozták ennek mértékét.

Az IZH betiltásara már többször is tett javaslatot a német parlament. A törvényhozás mellett a legnagyobb ellenzéki párt elnöke, a kereszténydemokrata Friedrich Merz és Hamburg főpolgármestere, a szociáldemokrata Peter Tschentscher is ezt szorgalmazta korábban.

"Súlyos vádak merülnek fel a Hamburgi Iszlamista Centrum ellen. A Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal régóta figyeli, és iszlamistának minősítette"

- fogalmazot a razzia kapcsán Nancy Faeser német belügyminiszter, aki leszögezte: a szervezet betiltása csakis jogállami keretek között történhet, a kormány önkényesen nem fog döntést hozni erről.

Az IZH korábban igazságtalannak nevezte a hatóságok feltételezéseit, és tagadta, hogy kapcsolatban állna iszlamistákkal. A szervezet egy nemrég megjelent közleményében leszögezte: az erőszak és a szélsőségesség minden formáját elítélik, és a békés vallásközi párbeszédben hisznek.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-