Létrehozva: 2016.04.12.

Ebben a városban látták a szerelmével megszökött fiatal fiút!

Egyes információk szerint Békéscsabán bukkant fel a 19 éves Varga Béla, akit már több mint két hete keres a rendõrség. A szerelmes fiatal Gyuláról tûnt el barátnõjével, azóta nem adtak magukról életjelet.

Március 28-a óta keresik kétségbeesetten a 19 éves Varga Bélát. A fiatal fiú eredetileg Biharugrán lakik, ám eltűnése előtt Gyulán tartózkodott barátnőjével. Együtt tűntek el, szándékukról senkinek sem beszéltek.

Béla arcképe azóta felkerült a Facebook eltűnt személyeket kereső csoportjába is, a felhívás már több mint háromszázan osztották meg. Személyleírásából kiderül, hogy körülbelül 175 centi magas, átlagos testalkatú, barna hajú. Jobb fülében fülbevalót visel.

Az egyik kommentelő pénteken a Gyulától 17 kilométerre lévő Békéscsabán látta feltűnni a szerelmeseket.

Állítása szerint a helyi pláza mozija előtt beszélgettek, és velük volt egy rejtélyes, harmadik személy is.

Ám azt, hogy mit kereshetnek a békési megyeszékhelyen, egyelőre senki sem tudja.

 

Eltűnt neve: Varga Béla Életkor: 19 évesEltűnt: 2016.03.28.Lakhelye: BiharugraUtolsó ismert tartózkodási helye:...

Közzétette: Eltűnt emberekért-megoszthatod – 2016. április 11.

 

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

life.hu

Anna Nicole Smith lánya már 17 éves - Így néz ki most Dannielynn Birkhead

mandiner.hu

Újabb tanulmány bizonyítja: Németország őrületes hibát követett el

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál

NÍNÓ

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

NÍNÓ

Most jött: akkora baleset történt, az egész autópályát lezárták Budapest felé

NÍNÓ

Most érkezett: utasokkal teli villamos és busz balesetezett Budapesten - helyszíni fotók

NÍNÓ

„Maradj ébren!” – kérlelte kétségbeesetten ikertestvére a magyar fiút, de örökre elaludt

NÍNÓ

Most jött: busz balesetezett Magyarországon, nagy a baj

NÍNÓ

„A mi kis forgószelünk volt” – Át akart kelni az úton a 12 éves fiú, nem élte túl

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok