INSIDER

Döbbenetes, amit az összeszurkált taxis elmondott a támadójáról

A 64 éves taxist nyugdíjazása után öt nappal érte a támadás, a férfi harmincszor mártotta belé a kést...
  • Szerző: Ripost

N. Bélának csaknem 30 késszúrást kellett kiállnia, 10 napig kezelték kórházban, ahol órákig küzdöttek az életéért, most már otthonában lábadozik tovább.

- A férfi beült a taximba, teljesen váratlanul megfogta az ingemet és elkezdte szurkálni a nyakamat meg a fejemet. Az egyik kezemmel megpróbáltam védekezni, miközben a másik kezemmel tovább vezettem. Azt hajtogatta, hogy álljak meg, de nem tettem, hiszen az autó volt az egyetlen fegyverem - árulta el a Borsnak Béla, aki megpróbált egy forgalmas helyre eljutni.

Egy hajtűkanyar után az utas átesett az utastér másik oldalára, ám ez nem zavarta meg őt, tovább folytatta a szurkálást. Béla, amikor már több sebből vérzett, és támadója azzal fenyegette, hogy megöli, megállt az út szélén. A férfi elvette a pénzét, az idős taxis szemébe nézett és elsétált. G. Richárdot később elfogták, kiderült róla, hogy 8 nappal korábban szabadult a börtönből.

- Az adrenalintól nem éreztem fájdalmat. Azt hittem, hogy csak ütéseket kapok. Amikor segítséget akartam kérni, akkor láttam, hogy mindenem vérben úszik. Halálfélelem tört rám.

A családom sokat segít, mellettem állnak, de éjszaka még mindig újraálmodom ezeket a borzalmas pillanatokat

- árulta el Béla.

És ezeket olvastad már?