RETRO RÁDIÓ

Dévényi Tibor: Féltékenységből mondott nemet Friderikusz

Dévényi Tibor: Féltékenységből mondott nemet Friderikusz
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2019. 02. 01. 21:25

Tibi bácsi talán több kívánságot teljesített a tévéképernyõn keresztül, mint maga a Mikulás. Ugyanakkor ketten is akadtak, akik nemet mondtak a gyerekek kéréseire.

Dévényi Tibor legendás műsorában olyan hírességek teljesítették a gyerekek kívánságait, mint Diego Maradona, vagy éppen az Amerikai Egyesült Államok korábbi elnöke George Bush, de a sor még hosszan folytatható. Mindössze két sztár akadt, akik nemet mondtak a felkérésére, ők pedig mindketten magyarok.

"Nos, nagyon kevés, mindössze két híresség akadt a műsor évtizedes története során, akiket sehogyan sem tudtam rávenni arra, hogy találkozzanak az értük rajongó gyerekekkel. Egyikük Hofi Géza volt, a másikuk Friderikusz Sándor"

- kezdte a %RIPOST%-nak Tibi bácsi.

"Hofi arra hajlandó volt, hogy a város utcáit rója velem másfél órán át, és hallgassa az érveimet, de végül nem állt kötélnek."

Kerek perec megmondta, hogy nem jön ki jól a gyerekekkel.

"Erre nem tudtam mit mondani. Friderikusz nem indokolta meg, miért nem jön, de úgy hiszem, egyszerűen csak féltékeny volt, mert akkoriban kezdte a show-ját és ő is arra gyúrt, hogy igazi világsztárokat szerezzen a műsorába"

- mondta Marcellina születésnapi partiján a legendás tévés.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.