Létrehozva: 2017.07.03.

Megszólalt a legenda, Storck ezért maradhatott az égés után

Détári Lajos szerint Andorrát egy NB II-es csapatnak is simán kellett volna vernie. Ettõl függetlenül nem született rossz döntés.

A tavalyi foci-Eb magyar sikerét nem szabad elvitatni Bernd Storcktól. Legalábbis ezt állítja Détári Lajos korábbi világválogatott magyar labdarúgó, aki szerint jó döntést hozott az MLSZ akkor, amikor az andorrai 1-0-s vereség után nem rúgta ki a szövetségi kapitányt.

Détári ugyanakkor hozzátette, tisztes hozzáállással könnyen lehetett volna nyerni.

"Ne vegyük el Storcktól a tavalyi Eb-szereplést. Azt a csodát, amit akkor átéltek a szurkolók, nem lehet semmissé tenni. Storck felelőssége egyértelmű a mostani vereségben, de nem szabad csak az ő nyakába varrni. Ha egy másodosztályú csapat kimegy szövetségi kapitány nélkül, ezt az Andorrát annak is meg kellett volna vernie! A futball bizonyította, hogy mindig a legerősebb összeállításban kell pályára lépni, és hogy válogatottságot soha nem lehet odaajándékozni senkinek!"

- mondta Détári a TrendFM 94.2 rádiónak.

Mint ismert, a magyar fociválogatott 1-0-ra kikapott Andorrában, ezután a szövetség elnöksége rendkívüli ülésen hallgatta meg Storck beszámolóját. A német szakember kapott egy második esélyt, a kapitányi és a sportigazgatói állását is megtarthatta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó