Létrehozva: 2018.10.03.

Itt a bizonyíték: Verekedésbe keveredett Curtis

A rapper köztudottan megszállott Újpest-drukker, aki véresen komolyan veszi a szurkolást.

Szombaton összecsapott a két ősi rivális, a Fradi és az Újpest rangadóján, ami a ferencvárosiak győzelmével zárult. Ám, ahogyan lenne szokott, a meccs nem ért véget a sípszóval. A zöldek és a lilák kemény magjának küzdelme ökölharccal folytatódott.

Úgy tűnik, egy ilyen csatában vett részt Curtis is, aki hatalmas Újpest- drukker. Erről ő maga posztolt büszkén a Facebook-oldalán. Bár a rosszfiús imázsába bele is férne Curtisnek egy kis balé, ám jóllehet, nem gondolt bele abba, hogy a tűzzel játszik. Hamarosan ugyanis főműsoridőben a Csak show és más semmiben szerepel majd a TV2-n… Egy újabb komolyan botrány pedig aligha tesz jót az ő és így a műsor megítélésének is.

"Valamelyiknek be kéne a fejét törni azért… én azon lennék”

– írta első posztjában Curtis, majd egy órával később a fejleményekről is beszámolt.

"Gyerekek! A meccs 1:0 lett, de most Széki Csabával egyenlítettünk Pest határában. Nyolc a kettőben meghunyászkodtak a k*rva zöldek”

– tette közzé a rapper utalva arra, hogy bizony volt bunyó, amin részt is vett. 

Ha még több részletet szeretnél megtudni a balhéval kapcsolatban, elolvashatod a %RIPOST% szerdai lapszámában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zalatnay Sarolta Magyar Péternek üzent: Tisztelje jobban az édesanyákat!

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

ripost.hu

Most kaptuk: rendőr áll a főúton, tömegkarambol történt

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán egyértelművé akarta tenni, hogy vele ezt nem lehet megcsinálni + videó

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Csak egy kiflit akart a NAV, a koszovói pékek a hátsó ajtón át menekültek

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

SZTÁRDZSÚSZ

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock