Létrehozva: 2019.06.21.

Pásztor Erzsi őszintén félti Csürös Karolát

Sokak elsõ kérdése az volt: mi lesz most Csûrös Karolával, akivel 53 éven át éltek szerelemben?

Évek óta suttogták, hogy a legendás Szomszédok atyja súlyos betegséggel küzd, de ő rendre rácáfolt a pletykákra, hiszen, ha nem is sűrűn, de megjelent a teleregényhez fűződő eseményeken. Horváth Ádám utoljára a Mentő palotában vett részt egy a sorozat tiszteletére rendezett táblaavatáson, ahol örömmel fogadta a sajtó érdeklődését. Ezért is hihetetlen, hogy nincs többé.

Felesége, Csűrös Karola a gyászhír bejelentése óta elérhetetlen, de kollégája és barátnője, Pásztor Erzsi tudott néhány szót váltani vele még szerda este. Azóta ugrásra készen várja, hogy bármiben segítse az egyedül maradt színésznőt.

"Felfoghatatlan veszteség ez Karolának, hiszen Ádám volt az ő mindene és fordítva. Ötvenhárom évig éltek szerelemben, gyakorlatilag olyanok voltak ők, mit a borsó meg a héja.

Neki most a levegővétel is nehéz és bevallom, én sem tudtam őt megvigasztalni.

Csak annyit mondhattam neki, hogy engem bármikor hívhat, ha szüksége van rám, de éreztem, hogy ez most nem elég… Nagyon aggódom érte, hiszen ő is nyolcvankét éves és mostanában sokat kínlódott a lábával” ,

- mondta lapunknak a Szomszédok Janka nénijeként országos ismertséget szerzett színésznő, aki végig kísérte Ádám utolsó, gyötrelmekkel teli évét. A %RIPOST% napilap pénteki számában erről is mesél a színésznő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Izrael és Amerika a háborúról tárgyal

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

hirtv.hu

Támadás ért egy iraki katonai támaszpontot

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom