Létrehozva: 2019.05.05.

Ez nagyon durva: Cicciolina most az olasz parlamentet is beperelte

Ilona nem riad vissza semmitõl, ha igazságtalanságot érez. Megvont életjáradéka miatt ugrott neki a döntéshozóknak. Ha végzett, költözik.

Cicciolina anyagi helyzete éppen egy éve vállt aggasztóvá, hiszen egy új törvény értelmében megvonták tőle havi 2000 eurós életjáradékát, amit azért kapott, mert 1987 és 1991 között parlamenti képviselő volt a Radikális Párt színeiben. Ez havi 650 ezer forint kiesést jelent az egykori pornódívának, aki ezért is döntött úgy, hogy nem csak beperli választott hazája parlamentjét, de szedi is a sátorfáját és végleg hátat fordít a taljánoknak.

Ehhez meg is lesz a kellő anyagi háttere, hiszen saját bevallása szerint öt római ingatlannal rendelkezik, amelyek közül egyelőre kettőt dobott piacra, ezek együttes értéke 250 millió forint. A fennmaradó három lakás felértékelése még folyamatban van és Cicciolina bízik abban is, hogy visszamenőleg megkapja az elmaradt 24 ezer eurót, vagyis majd 8 millió forintot is.

„Éppen néhány napja egy élő tévéműsorban sértett meg Mario Giordano, a TG4 tévétársaság korábbi elnöke, aki szerint nekem eleve nem is járt volna az életjáradék. Persze hogy kiakadtam, hiszen nem „ungabungáztam” a parlamentben éveken át, hanem képviseltem azt a húszezer választót, aki rám szavazott. Na, többek között ezért is döntöttem úgy, hogy itthagyom Olaszországot.

Pert indítottam a parlament ellen és remélem nem csak az elmaradt járandóságomat, de büntetést is fizetnek majd a végén.

Addig pedig eladom a lakásaimat. Jelenleg kettő van a piacon, egy félmillió és egy háromszáznyolcvanezer euró értékű, ha pedig ezek elkelnek, árulni kezdem a fennmaradó három lakásomat is”

- árulta el lapunknak Cicciolina, aki már egészen pontosan eltervezte magyarországi életét. Dolgozni már nem igazán szeretne, hiszen 67 éves elmúlt, de unatkozni sem fog.

"Magyarországon már nem szeretnék táncolni, inkább talán egy-egy kozmetikai cég arcaként szerepelnék néha itt-ott. Persze nem arról van szó, hogy hátra szeretnék dőlni és életem hátralevő részében csak a lábamat lógatnám, hiszen az nem én vagyok. Arra gondoltam, hogy Valéria nővéremmel nyitnék egy számmisztikával foglalkozó központot, vagy valamilyen hasonló ezoterikus irodát, hiszen ő sok éve ezzel foglalkozik”

- mesélt terveiről az egykori pornódíva, aki korábban még egy fővárosi villáról álmodott, de ma már inkább egy luxusapartmant szeretne vásárolni.

„Eleinte a Rózsadombon nézelődtem, mert egy meseszép villát akartam magamnak a nyugdíjas éveimre, de ma már másképp gondolom. Beleszerettem a Corvin-negyed újépítésű részébe. Az utóbbi időben, ha Budapesten jártam, mindig ott szálltam meg és rájöttem, hogy ott szeretnék élni."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle