Létrehozva: 2019.01.24.

Sosem látott interjú Andy Vajnával, ezt mondta a kulisszák mögött!

A világhírû filmproducer tavaly nyáron a Terminátor forgatásán járt, ahol õszintén beszélt a benyomásairól.

Nyáron a Terminátor forgatásán járt a múlt vasárnap elhunyt Andy Vajna, ahol rendhagyó, eddig sosem látott interjú készült vele. 

A világhírű producer és kormánybiztos őszintén beszélt a benyomásairól, a felvételen ráadásul Arnold Schwarzenegger is megszólalt, aki megköszönte Vajnának, hogy Budapesten forgathattak.


"A Terminátor egy nagyon különleges film, ami igen közel áll a szívemhez, hiszen a második és harmadik részének én voltam a producere. A magyar filmszakmának pedig különösen jót tesz, ha olyan filmeket, mint a Terminátor, itt forgatnak nálunk" - fogalmazott a videóban az elhunyt filmügyi kormánybiztos.

A felvételen ezután Schwarzenegger a kamerák előtt köszönte meg Vajnának a lehetőséget.

"Andy Vajna, köszönjük, hogy ennyit tettél azért, hogy Budapesten forgathassuk a Terminátort" - mondta a világsztár.

A részletekért kattints a videóra!

 

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”