Létrehozva: 2017.09.09.

Borzalmas fordulat: állatokat is kínzott a borsodnádasdi tinilány gyilkosa

Rolandról többen is állították korábban tisztelettudó fiú volt, néhány helybéli azonban elárulta, az utóbbi idõben nem csak az volt a baj vele, hogy drogozott.

Szerző Cs.R.

Borsodnádasdot sokkolta, amikor kiderült, hogy a 20 éves B. Roland ölte meg a 17 éves Csengét. Az emberek nem értették, mi történhetett, a legtöbben, ahogy Roland is, a drog számlájára írták a brutális tett elkövetését.

Rolandot fiatalkorában tisztelettudónak ismerték, volt, aki megjegyezte, hogy  fiú még szavalóversenyre is járt, nem volt vele soha semmi baj. Ám néhány helybéli lapunknak azt is elmondta, hogy a fiú nem csak akkor viselkedett furcsán, ha drogozott. Öt kutyájával járta az erdőt, és gyakran kóbor állatokra uszította azokat - írja a szombati Ripost napilap.

Úgy tudom, élvezte is, ha elkaptak egy kóbor macskát és hadd ne mondjam, mit tettek vele

- mondta egy asszony. - Nem tudom, mitől tért le a helyes útról, de aki figyelt, annak látnia kellett, hogy egy ideje nem működtek rendben a dolgok.

A híres pszichológus, Freud már 100 évvel ezelőtt megmondta, hogy az állatkínzás a gyilkosság előszobája lehet. Erről írt tanulmányt Katona István veszprémi állatvédő is.

"Az állatbántalmazás az erőszak és az agresszió megnyilvánulásának egyik formája. Az erőszak márpedig nagyon ritkán jelentkezik elkülönülten, azaz ha valaki erőszakos az állatokkal, nagyon nagy valószínűséggel mással, más körülmények között is hajlamos az erőszakosságra. " Az állatvédő arra hívta fel a figyelmet, hogy

oda kell figyelni arra, aki állatokat bánt, mert jó eséllyel válhat belőle bűnöző. Az állatkínzás egy erős figyelmeztető jel, amit mindig komolyan kell venni.

Szerző Cs.R.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-