-3°C
3°C

Eugénia névnapja

RETRO RÁDIÓ

Kiderült, mi okozta a Família Kft. sztárjának halálát

Kiderült, mi okozta a Família Kft. sztárjának halálát
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2018. 09. 07. 07:10

Csütörtök délután rendõrök lepték el Ádám Tamás VII. kerületi otthonát, miután a színész fia holtan találta édesapját.

A szomszédok elmondása szerint a kiérkező orvos már nem tudott segíteni Ádám Tamáson, csak a halál beálltát tudta megállapítani, majd nem sokkal később megérkeztek a rendőrök, akik késő délutánig helyszíneltek. 

A szomszédok úgy hallották, hogy gyógyszermérgezés volt a színész halálának oka. Ádám Tamást sokan szerették szűkebb lakókörnyezetében, hiszen vidám természetű ember volt, akinek mindenkihez volt néhány kedves szava.

A színész nevéhez rengeteg színházi és filmes alakítás fűződik, mégis 1991-ben vált igazán ismertté, amikor főszerepet kapott a mára már kultikussá vált, az MTV-ben kilenc éven át futó Família Kft. című sorozatban. Õ alakította a családfő, dr. Szép Károly karakterét, Esztergályos Cecília férjét.

A színész a 2000-es évek elején eltűnt a nyilvánosság elől, de rendszeresen játszott a Szegedi Nemzeti Színházban és rendezőként többször is közreműködött a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

Hogy mit mondtak a színész szomszédai, azt megtudhatja a %RIPOST% napilap pénteki számából.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.